Nagyot tévedtünk az egerekkel kapcsolatban

Évezredek óta rosszul tudhatunk bizonyos dolgokat velük kapcsolatban.

A rajzfilmek gyakran ábrázolnak sajtot élvezettel majszolo egereket, pedig ez a tejtermék aligha nevezető ezen rágcsálók – vagy bármilyen másik állat – a természetes táplálékának. Ez persze önmagában még zárja ki, hogy vonzódjanak hozzá, de vajon tényleg így is van? Magazinunk utánajárt.
Elősször is fontos leszögezni, hogy egér néven nem csupán egy állatot nevezünk, az egerek alcsaládjába (Murinae) mintegy 160 ismert nem és 640 faj tartozik. A legismertebb ezek közül ugyanakkor a házi egér (Mus musculus). Évezredek óta az ember környezetében él, és szinte az egész világon elterjedt.
Hogy a legkölönfélébb éghajlatokon is képes megélni, részben annak köszönhető, hogy élelem terén egyáltalán nem válogatós. Megan Phifer-Rixey evolúcióbiológus a Live Science-nek nyilatkozva elmondta, ezek az állatok szinte bármilyen táplálékot elfogyasztanak, ami az útjukba kerül.
Megeszik a gabonaféléket, a rovarokat, a szemétbe dobott maradékot és sok egyéb mellett akár sajtot is, ám az korántsem nevezhető a kedvenc ételüknek.
A szakértő szerint az egerek valójában leginkább a mogyoróvajhoz vonzódnak, annak ugyanis erős, vonzó szaga van, ráadásul rengeteg benne a fehérje és zsír, ami értékes táplálékká teszi.
Hogy a sajttal kapcsolatos tévhit honnan ered, nem tudjuk pontosan, hiszen minden bizonnyla több száz vagy ezer évre nyúlnak vissza gyökerei.































































































































































































