Kihalás szélére sodortuk a hörcsögöket

A mezei hörcsög (Cricetus cricetus) hazánkban egykor gyakori, közönséges fajnak számított, időnként akkora tömegben jelent meg, hogy a termés jelentős részét elpusztította. Ezért mezőgazdasági kártevőnek számított, amelyet gyakorlatilag kiirthatatlannak tartottak. Amint a Duna-Ipoly Nemzeti Park beszámolójából kiderül, idővel azonban bebizonyosodott, hogy ez korántsem igaz.

A mezei hörcsög az egyik legszínesebb hazai emlős: bundája felül vöröses- vagy rozsdabarna, fején és oldalán világos mintázat látható, a hasa fekete és ezzel éles kontrasztban lábainak a vége fehér, mintha zoknit és kesztyűt viselne.

Táplálékszerző útjai alkalmával elsősorban magvakat és friss növényi részeket keres, de elfogyasztja a rovarokat és rovarlárvákat, a gilisztákat, sőt alkalomadtán a nála kisebb mezei pockot is. Ugyanakkor nem árt rejtőzködnie, mert sokan vadásznak rá: ragadozó madarak, róka, mezei görény, kóbor házimacskák és kutyák.

„Lopakodó üzemmódban” hasát a földön tartva, füleit kissé hátra húzva halad. Azonban nem a bujkálás az egyetlen eszköze, ha kell, meglehetősen harcias: két lábra állva, fekete hasát mutatva, morogva-fújva igyekszik félelmetesnek tűnni. Ilyenkor ajánlatos óvatosan bánni vele, mert mozdulatai gyorsak, harapása pedig egyáltalán nem veszélytelen. Ha a fenyegetés nem elég, nekiugrik ellenfelének és ha van rá mód, nem marad el a harapás sem.

Nem szándékom ezúttal e veszedelmes állat életmódját ismertetni, vagy azt leirni, hiszen melyik gazda nem ismeri azt a kis mérges, haragjában duló-fuló, nagyokat ugró és még az emberrel is bátran szembeszálló állatot?

– írták mintegy száz évvel ezelőtt egy 19. század végi újságban.

Akkor még szitne mindenki jól ismerte a hörcsögök szokásait viselkedését. Közismert volt gyűjtögető életmódja: föld alatti járataiban halmozta fel az élelmet (magvakat, gyökereket), hogy legyen elég elesége télire. A korabeli krónikák szerint a Tiszántúlon még a múlt század első évtizedeiben is minden ősszel kiásták a hörcsögök földalatti fészkét, majd a benne felhalmozott sok kilónyi kukoricát, gabonát bezsákolták és a háziállatokkal feletették.

A mezőgazdaság gépesítésével és a vegyszerek megjelenésével azonban leáldozott a hörcsögöknek, a faj a kipusztulás szélére sodródott.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján súlyosan veszélyeztetett státuszba sorolják, és Európa számos részéről teljesen eltűnt. 

Hazánkban a Dunántúlon vált leginkább ritkává, ahol ma már többnyire hiába keressük.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai 2024-ben éjszakai hőkamerás keresés során láttak két példányt a Velencei-tó térségében, valamint egy kisebb populációt Székesfehérvár közelében. 2025-ben pedig elszórtan több kisebb foltban is előkerült.