Végveszélyben a világ legritkább emberszabásúja

Mára csupán egyetlen sziget apró szegletében él ez a súlyosan veszélyeztetett állatfaj.

A tapanuli orangután (Pongo tapanuliensis) a világ legújabb emberszabásújának számít, hiszen a fajt csak 2017-ben írták le. A tudomány tehát kevesebb mint egy évtizede tud csak létezéséről, ám máris fennáll a veszélye annak, hogy örökre elveszítjük. A tapanuli orangután ugyanis súlyosan veszélyeztetett állat, becslések szerint mára csupán 800 példánya élhet Szumátra északi részén.
Amint az IFLScience írja, a faj egykor Indonézia jóval nagyobb területén lehetett elterjedt, ám élőhelye jelentősen csökkent 1985 és 2007 között, sőt napjaikban is zsugorodik az erdőirtások és vadászatuk miatt. Fiatal példányaiakt ráadásul az illegális állatkereskedelem is fenyegeti.
A szakértők szerint a tapanuli orangutánt csak szigorú természetvédelmi intézkedésekkel lehetne megvédeni, erre azonban jelenleg kevés hajlandóság mutatkozik. Pedig sürgető szükség lenne rá, a Természetvédelmi Világszervezet ugyanis úgy becsüli, ha minden a mostani kerékvágásban megy tovább, a faj állománya a következő három generáció alatt több mint 80 százalékkal lecsökkenhet.































































































































































































