Így fosztják ki a Kárpátokat a szarvasgombagyűjtők

Románia egyes részein kimerülés fenyegeti a lelőhelyeket.

A Keleti-Kárpátokban fekvő Bákó megyei környezetvédelmi őrség szerint tonnaszám fosztják ki a szarvasgomba-lelőhelyeket az engedéllyel rendelkező cégek, veszélyeztetve ezáltal az értékes gombafajta élőhelyeit és a területek ökológiai egyensúlyát – számol be az MTI.
A szarvasgomba kiásásával foglalkozó cégek folyamatosan megszedik a törvényi előírásokat, és a jóváhagyott mennyiség helyett annak tízszeresét gyűjtik be.
A News.ro hírportál arról számolt be, hogy Bákó megyében három céget is rajtakaptak a hatóságok, hogy a jóváhagyott több száz kilogramm szarvasgomba helyett több tízezer kilogrammot ásott ki.
A környezetvédelmi őrség bejelentette: nagyszabású ellenőrzési akcióba fog a jelenség visszaszorítása érdekében, miután a térségben tonnaszám termeltek ki a jogszabályok áthágásával szarvasgombát az élőhelyek tönkretételét kockáztatva. Az egyik vállalat a jóváhagyott 550 kilogramm helyett csak június-szeptember folyamán 26 800 kilogrammot gyűjtött be, egy másik, 250 kilogramm kiásására feljogosított cég 4300 kilogrammot, míg egy harmadik vállalkozás 1200 kilogramm helyett 23 000-et.
A környezetvédelmi engedélyt az élőhelyek védelmében kell igényelni a szarvasgomba-gyűjtőknek. Az engedélyezett mennyiséget tudományos felmérések alapján állapítják meg, szavatolva a faj fennmaradását. Ennek áthágása miatt egyes cégeket 390 ezer lejes (közel 30 millió forint) bírsággal sújtottak, és megtiltották számukra a gyűjtést, értékesítést.
Romániában több fekete és fehér szarvasgombafaj terem, a hatóságok szerint a lelőhelyek fennmaradását a mennyiségre vonatkozó előírások áthágása mellett a nagyszámú orvgyűjtő is veszélyezteti. A fekete szarvasgomba kilójáért sajtóbeszámolók szerint 400 eurót, a fehérért akár 5000 eurót is elkérnek.































































































































































































