Eddig ismeretlen pókfajt fedeztek fel Kaliforniában

Szinte egész életüket a föld alatt töltik.

A tudomány számára eddig ismeretlen pókot fedeztek fel Kaliforniában, amely az Aptostichus ramirezae nevet kapta. A fajt az Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmányban írták le, amelyből kiderül, az ízeltlábú példányai mindössze 2,5 centiméteresre nőnek.
Amint a BBC Wildlife Magazine írja, az Aptostichus ramirezae egy csapóajtós pók, és a madárpók-alkatúakkal áll rokonságban, és eddig rejtőzködő életmódjának köszönhetően tudta titokban tartani létezését. Nőstényei ugyanis szinte egész életüket föld alatti odvaikban töltik, amelyek bejáratait ráadásul a környezetbe beleolvadó „ajtókkal” is lefedik.
Amikor egy gyanútlan áldozat túl közel kerül az üreghez, a pók hirtelen előtör, és elejti zsákmányát.
Jason Bond, a tanulmány egyik szerzője a felfedezés kapcsán elmondta, minden bizonnyal több százezer olyan pókfaj létezik még a földön, amelyeket az ember nem ismer.































































































































































































