Hegyi patakjaink mentén láthatjuk ritka madarunkat

A hegyi billegető sokfele előfordul, de nem gyakori.

A hegyi billegető hazánk középhegységeinek gyors folyású, tiszta vizű patakjai mentén él, sok helyen előfordul, de kis egyedszámban költ – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán. Főként vízhez kötődő rovarokat fogyaszt, de csigákkal is táplálkozik.
Vonuló madár: télen alacsonyabban fekvő területekre húzódik, így a vonulási időszakban gyakrabban figyelhető meg, akár az Alföldön is. A hideg hónapok nagy részét be nem fagyó folyók, patakok vagy tavak partján tölti. Erősen területhű faj, a költő- és telelőhelyét is rendszeresen visszafoglalja.
Európa és Ázsia nagy részén, valamint Észak-Afrika egyes területein egyaránt előfordul. Leggyakrabban hegyi patakok partján költ, gyakran víz által alámosott faágak gyökerei között, hidak alatt vagy meredek partoldalakban.
Fészkét növényi anyagokból építi, mindig felülről védett helyre, lehetőleg a víz közelébe, ám olykor attól kissé távolabb is. Évente két fészekaljat nevel; a 4–6 tojás többnyire a tojó gondozásában van, a hím ritkán váltja. A fiókák félfészekhagyók, és mindkét szülő gondoskodik etetésükről.































































































































































































