Sok ezer vadlúd érkezett a tatai Öreg-tóra

Elkezdődött az idei vadlúd sokadalom, már több mint tízezer példányt számoltak össze Tatán.

Megérkezett a vadludak első nagy tömege a tata Öreg-tóra, számolt be róla a Tatai Vadlúd Sokadalom Facebook-oldalán. November 4-én hajnalban 13 100 vadlúd repült ki a táplálkozó területek irányába. Ritkaságot közöttök egyelőre nem figyeltek meg, de a Tatai Tavak Ramsari Területhez tartozó Ferencmajori-halastavaknál már távcső elé került egy öreg kis lilik. Az Öreg-tóról kihúzó vadludakat 2 öreg rétisas is figyelemmel kísérte.
Amint magazinunk korábban megírta, az első nagy lilikek szeptember 30-án érkeztek hazánkba, a naszályi Ferencmajori-halastavaknál tűntek fel. 11 példány pihent és úszkált a nyári ludak társaságában, ez már az idei vadludas szezon kezdetét jelölte, ám tömeges csak most, november elején bukkantak fel.
Hazánkban összesen 10 különböző vadlúd fajjal találkozhatunk a vonulási időszakban. A nyári lúd, a nagy lilik és a vetési lúd fordul elő legnagyobb számban, az apáca lúd, a rövidcsőrű lúd, az örvös lúd, a kanadai lúd, a sarki lúd, a vörösnyakú lúd és a kis lilik a ritkábban látható fajok közé tartozik.
A nyári lúd kivételével minden nálunk előforduló lúdfaj az északi tundrákon, Izlandon, vagy Grönlandon költ, Magyarországon csak télen vendégeskednek.
A hazánkba érkező ludak a biztonságot nyújtó nagyobb tavakon, folyók mellékágain töltik az éjszakákat, ahol akár több tízezres csapatok is összegyűlhetnek. Ha nagy hideg és hó jön, akkor továbbállnak dél felé, de enyhe teleken végig kitartanak.
A tatai Öreg-tavon minden évben nagy számban figyelhetők meg, ahol jellemzően november elején kezdenek tömegesen éjszakázni.































































































































































































