Pókok hatalmas kolóniája lakik ebben a barlangban

A barlangok élővilága különleges, hiszen egészen egyedi körülményekhez kell itt alkalmazkodniuk az állatoknak. Sok barlanglakó fajról például tudjuk, hogy elveszítette látását. Az albán–görög határon, a Vromoner-szorosban található Kén-barlang (Shpella e Squfurit) azonban még az átlag barlangnál is sokkal különösebb élőlényegyüttesnek ad otthont. A barlangot kénes forrás és felszín alatti, 26 Celsius-fokos patak, s a levegőben is jelen lévő hidrogén-szulfid gáz jellemzi.

A barlangi ökoszisztéma alapját itt olyan élőlények jelentik, amelyek a névadó kén segítségével nyerik ki a környezetük energiáját. (A kén nem vulkáni, hanem az üledékes kőzetek szulfátos ásványaiból ered, mint például a gipsz, és a barlangban kénes forrás is fakad.) Az úgynevezett kemolitoautotróf mikrobák jelentik tehát a barlang meglepően gazdag élővilága táplálkozási láncának alsó fokát, ezt szén- és nitrogénizotópok segítségével igazolták is.

Az Urák István (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) kutatója vezette nemzetközi csoport nemrégiben felmérte a barlang ökoszisztémájának egy igen különleges részét: a rendkívüli pókállományát. A kutatásról a Subterranean Biology folyóiratban tették közzé tanulmányukat a szakemberek.

A barlang falán egy kb. 100 négyzetméteres szövedéket találtak, amelyet 69 ezer házi zugpók (Tegenaria domestica), illetve 42 ezer tüskésfejű pók (Prinerigone vagans) közösen alkotott meg. A pókokra nem igazán jellemző az, hogy összeköltözzenek társaikkal, e két fajra sem jellemző, ha a felszínen élnek. A barlangi környezet azonban előnyössé tette számukra a közösségi létet.

A tápláléklánc

Az alapot jelentő baktériumok szövedékként, baktériumszőnyegként alkotnak biofilmszerű telepeket. Ezeken „legelnek” az árvaszúnyogok (Tanytarsus albisutus) lárvái. Az árvaszúnyog hatalmas mennyiségben van jelen, négyzetméterenként akár 45 ezer példány is lehet belőlük. Nem csoda hát, hogy erre a hatalmas mennyiségű és könnyen elejthető zsákmányra pókok tízezrei vadásznak.

A barlangban öt pókfajt azonosítottak, ebből az említett kettő alkot közös kolóniát. Ezek genetikai anyagát vizsgálva kiderült, hogy jó ideje a barlangban élhetnek, ugyanis különböznek a felszínen, a barlang környezetében élő fajtársaiktól. A házi zugpók valószínűleg egyetlen kis kolónia betelepülésének eredményeként él a föld alatti élőhelyen, s ez a kolónia vált aztán a felszíntől elszigeteltté.

A pókhálóval bevont falszakasz a barlang bejáratától kb. 50 méterre kezdődik, a patak bal partján. A háló egyes helyeken a saját súlya alatt a sziklafaltól elválva lóg. A helyzet különlegessége ezzel még nem ért véget: a zugpókok szőtte hálórengetegben úgy élnek a tüskésfejű pókok, hogy ők maguk nem szőnek saját hálót.

Mondhatnánk úgy is, hogy a zugpók albérlői. A tüskésfejű pók vadászati stratégiája – lesben állva egy gyors mozdulattal veti magát áldozatára – és nyugodt viselkedése miatt nem vált ki támadási ösztönt a „főbérlőiből”. Ő maga viszont érzékelheti a főbérlő hálójába csapódó árvaszúnyogot, és képes azt megtámadva eleget táplálkozni.

Rajtuk kívül a rejtett keresztespók (Metellina merianae), a takácspókok közé tartozó Kryptonesticus eremita, valamint a vitorláspókok közé tartozó Lepthyphantes magnesiae lakik még a barlangi ökoszisztémában.

A barlang mélyebben fekvő részein a falat beborító, szintén a kénből élő mikrobák laknak. Ezeket a barlanglakó ászkák és ugróvillások fogyasztják, amelyeket pedig a mélységek többi lakója, például skorpiók, százlábúak fogyasztanak el. Vagyis, a barlangban párhuzamosan működik egy vízi alapú és egy szárazföldi alapú ökoszisztéma, és mindegyiknek a kénből energiát nyerő mikrobák az alapjai.