Kutyákat is elejtenek a székelyföldi farkasok

Romániában országosan átlag 2,8 farkas jut 100 négyzetkilométerre, míg Kovászna megyében 5. 2020-tól kezdődően farkasok és más vadon élő állatok táplálkozásának, szaporodásának és társas viselkedésének megfigyelése céljából Háromszék vármegye (Kovászna megye, Erdély) három területén (Erdővídék-Dél Hargita, a Baróti-hegység déli része és az Olt folyó mente, valamint Zabola és Gelence magasabb hegyvonulatai) dolgoznak. Ez összesen mintegy 7826 hektárt foglal magába.

A területeken több ponton nappali, illetve éjszakai monitorozás van folyamatban. Az eredményeket számítógépre vitték fel, az adatokat fényképezés, filmezés, infravörös- és kameracsapdák segítségével rögzítették.

Bizonyos egyedeket be lehetett azonosítani a vadkamerák felvételei alapján, egyesek nevet is kaptak, van köztük hosszúfarkú, bicegő, sánta, foltos stb. Az állomány egyedszámát nem lehet megbecsülni, mert nagy területeket bejárnak, melyek sokszor átnyúlnak a megye- vagy a kutatási területek határain.

Az viszont biztos, hogy az utóbbi 2-3 évben farkasok számára optimálisak az életfeltételek, létszámuk növekvőben van.

Végleges következtetések még nincsenek, de az eddigi megfigyelések eredményeiből kaptunk egy kis ízelítőt. 2020-tól 7 farkascsaládot figyeltek meg a megye területén, ez összesen 20-28 farkast jelentett, de számuk évente ingadozott.  Ma, a jelenleg megfigyelt 3 családban összesen 10 egyed van.

Farkasétvágy

Táplálkozás szempontjából a farkasok „nagy koplalók – nagy zabálók”. Az elegendő ennivaló keresése egy példány számára teljes munkaidős program.

A farkas nagyragadozó (szinte kizárólag csak húst eszik), és magas fehérjetartalmú étrendet igényel. Csúcsragadozóként is emlegetik, mert nincs más vadon élő állat, amelyik azért vadászna farkasra, hogy megegye őt. Nagyragadozóként nagy zsákmányra van szüksége, általában patás állatokat, például szarvast, vaddisznót, őzet ejt el.

Télen vékony hótakaró esetén vaddisznó süldőt, beteg, sebzett állatokat is prédál, nagy hóban főleg szarvastehén vagy bika a fő zsákmány. Táplálékszűkebb időszakokban kisebb emlősökkel, például hóddal, nyulakkal vagy pocokfélékkel, sőt néha békákkal is beéri. A farkasok időnként a marhacsordától, juhseregtől elcsángáló, lemaradozó, esetleg őrizetlen vagy beteg állatokat is megtámadják.

Székelyföldön bár sok farkas van, az élőhelyek fragmentálódása miatt (utak, erdőkitermelés stb.) több kis falka (2-4 egyed) formájában fordulnak elő.

Amikor a ragadozók elkapnak és megölnek egy nagytestű emlőst, azt szinte azonnal felfalják, majd pihennek, miközben a táplálék gyorsan megemésztődik.

A szürke farkasok egyedenként napi 2,5 kg táplálékkal képesek túlélni, de a sikeres szaporodáshoz egyedenként napi 2,5 – 3,5 kg van szükségük. A legtöbb, amit egy nagyobb példány egyszerre megehet, körülbelül 9-10 kg-nyi táplálék. A kifejlett farkasok napokig, sőt hetekig is túlélnek élelem nélkül, ha kell, a növekvő kölykök azonban rendszeres táplálást igényelnek.

Kutyákat csalnak csapdába

Székletminta-vizsgálatok alapján (86 minta) a táplálék összetétele évszakok és a mintavételi helytől függően váltakozik:

• 35–50% vadmalacok és süldők;
• 30–40–50% birka;
• 15–30% szarvas;
• 15–25% kutya;

kisebb százalékban (5–10%) fogyaszt madarakat, különböző növényeket (alma, szilva, cseresznye, csipkebogyó, fekete és vörös áfonya, málna, szeder, makk, valószínűleg az ásványi anyagok pótlására), nyulat, apró rágcsálókat.

A helyi farkasok főleg télen, kora tavasszal kutyákat fogyasztanak nagy előszeretettel,

ehhez elcsalják a szabadon levőket, de akár a láncról is megeszik a zsákmányt. Nemcsak a húsukért ölik meg a kutyákat, hanem a trofikus láncban a versenytársat is kiiktatják.

Mozgásterületük igen nagy, egyetlen nap akár 50-100 km-t is bejárnak. Kevésbé helyhez kötöttek, csak kölykeik felnevelése idején, azaz kb. áprilistól-októberig nem kószálnak messzire fekhelyüktől. 60-70 km/órás sebességgel futhatnak rövid sorozatokban, miközben zsákmányt kergetnek.

Tipikus energiaspórolók, általában ösvényeken, más állatok által kialakított vadcsapásokon, szintvonalakon járnak, ezáltal követik a zsákmányállatokat és egyben energiát takarítanak meg. Nagyon ritkán járnak össze vissza, hegyre-völgybe, rendszertelenül. Sokszor használják a hiúzokkal, vagy más állatokkal közösen a csapásokat. A falka/ család területének nagysága attól függ mennyi a zsákmányállat.

Minden falka a megjelölt területét periodikusan körbejárja, ellenőrzi és újra megjelöli. A vadászterület nagyságától függően ez kb. 2-3 hét vagy ennél valamivel több. Szinte napi pontossággal jelennek meg ugyanott ebben a periódusban, ha nincsenek megzavarva.

A farkasok kemény élete

Megfigyelték, hogy sok kölyök nem éli túl élete első telét. A kölykök halálozási aránya nagyon változó, de évente körülbelül 40-60%-uk pusztul el. Azok, akik túlélik az első két évet, elég jó eséllyel élnek még két-négy évet, ha el tudják kerülni a halálos sérüléseket, és ha eleget tudnak enni.

Egy-egy család 6-15 km távolságra telepszik le a másiktól. A csoport télen 2-3, ritkán 4-5 egyedből áll, nyár elején a kölykök számától függően a falka nő, majd őszire újra lecsökken a létszám (pusztulás, éhezés, fiatalok elkergetése/különválása a családtól stb.) okán. Olyan területről is tudunk, ahol egy 2-3 példányból álló család és egy magányos nagy hím farkas él, ez igen ritka.

A tanulmányból az is kitűnik, hogy míg a lakott területek, a birkanyáj, illetve az azt őrző kutyák közelében elő családok parazitás fertőzöttsége számottevő, addig a birkákkal és kutyákkal csak nagyon ritkán kapcsolatba jövő csoportok parazitológiailag alig fertőzöttek.

Az elvégzett székletvizsgálat arról is vallott – bár ez már feltételezhető volt –, hogy a kutyák zsákmányolása folytán az azokban élő paraziták is átkerültek a farkasállományba. Nem olyan mértékben, hogy kárt okoztak volna bennük, de az összefüggés nyilvánvaló volt: azokban a populációkban, amelyek az esztenáktól, emberi településektől messze éltek, ez kevésbé volt tapasztalható.

A farkasok ürülékének vizsgálata folytán – saját kárukon – egy érdekes felfedezést is tettek a kutatók:

ha a vizsgálatokhoz túl sok ürüléket összeszedtek egy területről, a farkasok már nem jártak oda vissza, mert már nem érezték magukénak.

Érdekes megfigyelés a farkasok és a hollók együttműködése a táplálékszerzésben. A hollók amint beteg vagy elpusztult állatot látnak meg, a fölötte való körözéssel és jellegzetes károgásukkal felhívják a farkasok figyelmét. Azok amint elejtik a beteget vagy megtalálják a tetemet, igyekeznek teljes egészében felfalni, viszont a hollóknak is marad táplálék. Ez valószínűleg azért alakult ki így, mert a hollók nem mindig képesek csőrükkel feltépni a tetemek bőrét, főképpen, ha az télen meg van fagyva. Ezt a jelenséget számos kisfilmmel is dokumentálták.

A megfigyelések alapján a farkas nagyon érzékeny környezetének változásaira. Annyira figyelmes, óvatos, hogy akár 700-800 méterről, ha szimatot kap, gyanús hangot hall, azonnal elhagyja azt a területet.

Ezért nagyon ritkán lehet találkozni vele a természetben, valóságos kiváltság a kutató számára is. Nagyon jól kell ismerni a terepet és az ott élő családokat.

A kutatások folytatódnak.

Szerző: Dr. Sikó Barabási Sándor