Az ország legveszélyeztetettebb emlősei közé tartoznak, de alig ismerjük őket

Új módszer ad lehetőséget a kutatók számára a földikutyák vizsgálatára.

A Kárpát-medence füves pusztáin különös, az ember számára szinte láthatatlan állatok alakítják a tájat – többnyire anélkül, hogy egy pillanatra előbukkanna. A földikutyák, ezek a vak, föld alatti életmódhoz alkalmazkodott rágcsálók időtlen idők óta építik alagútrendszereiket, ám a felszínen legeltető pásztorok, a tanyavilág lakói mindebből csupán a földkupacokból, a túrásláncokon megfigyelhető földhalmokból sejtenek valamit.
Ugyan nehéz megfigyelni, de annál fontosabb megismerni őket.
A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medence legveszélyeztetettebb emlősei közé tartoznak a csak nemrég azonosított honos fajok: a délvidéki, a magyar, és a szerémségi földikutya.
A frissen azonosított állatok egy része már most a kihalás szélére sodródott.
Ugyanakkor egy, a természetvédelemben forradalminak ígérkező módszer került a kutatók kezébe a populációk folyamatos nyomon követésére: a HRAMN névre keresztelt, nagyfelbontású légi távérzékelési technológia, amellyel végre centiméteres pontosságú térképek készíthetők a földikutyák által alakított és karbantartott gyepekről. A geoinformatikai adatbázis aztán betekintést enged az állatok rejtett birodalmaiba is.
Az említett fajok a pannon biogegográfiai régió bolygatlan gyepeihez kötődnek, kizárólagosan növényi táplálékot fogyasztanak. Nemcsak függnek az élőhelyüktől, hanem szabályozzák is a túrásukkal annak foltdinamikáját, szukcessziós folyamatait, növényi és azon keresztül rovarfajkészletét. Táplálékraktáraik tápanyagforrást, túrásaik növények megtelepedési és megújulási helyeit jelentik, így például a védett homoki nőszirom fennmaradását is elősegítik. A rovarok mellett a rájuk vadászó gyíkfajok életterét is fenntartják.

A földikutyák a fogaikkal ásnak, ezért ajkaik metszőfogaik mögött záródnak. Egykor a száraz gyepek sokfelé otthont adtak nekik, de a táj átalakulása, a gyepfeltörések, a mezőgazdaság terjeszkedése és a beerdősülés miatt élőhelyeik drámaian csökkentek.
Az endemikus, kis szétszórt területen előforduló fajok állományait a megzavarásuk nélkül kell becsülni. Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősfajcsoportjának megóvása csak akkor lehetséges, ha pontosan ismerjük, hol, milyen számban fordul elő, ám ez a rejtett életmód miatt eddig szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Emiatt még ma is tárnak fel apró, elszigetelt élőhelyeket.
Az új módszer, amely forradalmasíthatja a természetvédelmet
A HRAMN technológiát (High Resolution Aerial Monitoring Network) korábban főként tájvédelmi és ökoszisztéma-monitoring célokra alkalmazták. A kutatók azonban most először próbálták ki kifejezetten földikutya-élőhelyeken.
A módszer révén jobban megérthetjük mozgásukat, gyorsabban észlelhetjük a veszélyeket és hatékonyabban védhetjük meg ezeket a különleges, rejtett életű állatokat.
A 0,5–1 cm felbontású ortofotók és háromdimenziós térmodellek nemcsak a túrásláncok azonosításában előnyösek, hanem a veszélyforrások is elemezhetők általuk. A túl nedves talaj veszélyes a földikutyák számára, a nem elég állékony száraz homoktalaj pedig alkalmatlan a rejtett életmódjukhoz, így ha feljönnek, könnyen ragadozók, házimacska áldozatává válnak.

A mikrodomborzat elemzésével a területek alkalmassága, vagyis a visszatelepítési projektek sikere is növelhető. A nemrég a neves Global Ecology and Conservation tudományos szakfolyóiratban megjelent magyar módsztertani tudományos cikk részletesen kitér az alkalmazására és az elért eredményekre.
Németh Attila, a faj neves kutatójának felügyelete alatt Bakó Gábor projektterve, drónos terepi kivitelezése és fotogrammetriai kiértékelése alapján Balogh Szabolcs geoinformatikus feldolgozásával a kiértékelésben Moldován Orsolya, Molnár Zsolt és Szabó Gyula vettek részt. A következő lépésben egyetlen 60 napos időszak alatt próbálják meg felmérni a teljes magyar állományt.
A klímaváltozás miatt az elmúlt években szélsőségesen száraz és csapadékos időszakok váltják egymást. Egy kis populáció esetében már egyetlen extrém év is kritikus lehet, ezért az állomány éves követése a fajok megmentési stratégiáihoz életbevágó fontosságú.

































































































































































































