A nünüke készíthette az első mesterséges virágillatot

Sokunk kedvencei a nünükék, a kora tavasz első rovarai közt feléledő, kékes-feketés, nagy termetű, kimondottan cuki bogarak. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy lárváik fejlődéséhez méhekre van szükségük, mégpedig a magányosan fészkelő méhek jelentik a célcsoportjukat (a társas életmódú háziméhek nem tartoznak ezek közé).

A nünüke kikelő lárvái felmásznak a növényekre, virágokra, ahol az odalátogató magányos méhek (pl. bányászméh, faliméh, karcsúméh) testébe, szőrébe belekapaszkodnak, és így elszállíttatják magukat a méh fészkébe. Ott a táplálékukat a méh utódjának felhalmozott élelem, illetve igen gyakran maga a méhpete vagy -lárva is jelentheti.

Egy ilyen módszert persze nem lehet a puszta szerencsére bízni, szükség van arra, hogy a méh szándékosan felkeresse azt a növényt, ahol a lárva várakozik. Ez különösen igaz akkor, ha nem virágon, hanem csak egy fűszálon várakoznak az apró potyautas-jelöltek.

Nem volt azonban világos, hogy miként is válhatnak vonzóvá a növényeken lógó lárvák a méhek számára. Német kutatók nemrégiben a nálunk is gyakori közönséges nünüke (Meloe proscarabaeus) szaporodási stratégiájába ütötték bele az orrukat, és vették így észre, hogy a nünüke lárvái virágillatúak. Az eredmények, amelyekről a Science számolt be, egyelőre nem estek át szakmai ellenőrzésen és hivatalos folyóirati közlésen, csak preprintként olvashatók.

A világ nünükefajai saját környezetük méheihez alkalmazkodtak. Egyes fajok virágok kelyhében várják a méhet, más fajok gyalogosan indulnak útnak, hogy a földbe vájt méhfészket megtalálják.

Egy növényekre csimpaszkodó észak-amerikai nünükefajról pár éve derült ki, hogy azon méhek szexferomonjait képes utánozni, amelyek fészkébe szeretne bejutni, ráadásul alkalmazkodva a helyben honos faj illatához. A mi közönséges nünükénk lárvái fűfélékre másznak fel, nem különösebben válogatnak a méhek közt, ezért a kutatók arra számítottak, valamiféle általánosabb hatású vonzerőhöz folyamodhatnak. Joggal merült fel, hogy ez a virágok illata lehet.

A kutatók vadonból begyűjtött nünükékkel végeztek vizsgálatokat. A bogarakat a laborban pároztatták, ott rakták le petéiket a nőstények, majd ott is kelt ki – egy időben – az utódgeneráció. Ezt követően a csomókba összegyűlt lárvák illatanyagait mérték fel, gázkromatográf tömegspektrométer (GC-EI-MS) segítségével.

Meglepően összetett illó anyagok csokrát azonosították: egyrészt számos hosszú láncú szénhidrogén-vegyületet találtak, másrészt pedig számos monoterpenoidot. Ez utóbbiak nagyon gyakoriak a virágok illatanyagát képező molekulák között, ilyen többek közt a sok virágban előforduló, levendulából jól ismert linalool többféle változata.

Olyan molekulákat bocsátottak ki a nünüke lárvák, amelyek a kora tavasszal aktív méhek táplálékát adó virágokban – pl. fűz, borbolya, kökény – termelődnek.

A kutatók faliméhek, selyemméhek, háziméhek és poszméhek segítségével azt is ellenőrizték, hogy valóban vonzó hatása van-e a lárvák illatanyagának a méhekre. Ilyenkor Y alakú folyosók végeire helyeznek el különféle illatú anyagokat, és mérik, hogy a méhek melyik irányba indulnak el gyakrabban.

A tesztek alapján mindkét magányos és mindkét társas méhfaj egyedei vonzódtak a nünükék illatanyagához, ha választhattak, akkor a nünükeillatú ágak felé vették útjukat, az esetek többségében. Ezzel a lárváknak már magukra a virágokra sincs szükségük, hisz képesek imitálni annak illatát, és ezzel átverni a méheket. Akár úgy is tekinthetjük a fűszálon csomókba gyűlő nünükelárvákat, mintha művirágok volnának.

A lárvák az illatanyagokat nem örökölik, és nem is virágokba bújva tesznek rájuk szert, hanem saját maguk állítják elő azokat. Azok a gének, amelyek ezen anyagok szintéziséért felelő enzimeket irányítják, a lárvákban aktívak csupán, a kifejlett bogarakban nem.

Könnyen lehet, hogy számtalan hasonló példa van még a természetben, azonban, mivel az ember orra nem a legjobb, e tulajdonságok számunkra nem feltűnőek. Sokkal könnyebben észrevesszük, ha egy állat egy másik lény küllemét utánozza, mint azt, ha a másik illatát. A természetben azonban nagyon sok esetben a szaglás számít a legfontosabb érzékszervnek, így az illatok utánzása is fontos képesség lehet.

Enélkül például biztosan nem létezhetnének hangyaboglárkák, mivel e lepkék hernyói az idegen szagokra különösen agresszíven reagáló hangyák fészkeiben nevelkednek fel. Megfelelő vizsgálati módszerekkel azonban az efféle kémiai mimikrit is azonosítani tudjuk, és valószínűleg egyre több hasonló utánzóra derül majd fény a jövőben.