Költeni kezdtek hazánk legnagyobb ragadozó madarai

Magyarország madarai közül ők kezdenek költeni az egyik legkorábban.

Már megkezdték a költést Európa legnagyobb ragadozó madarai, a hazánk területén is fészkelő rétisasok. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint sok pár már decemberben kitatarozta, felújította fészkeit, január-februárban pedig megkezdték a kotlást.
Akadnak azonban olyan példányok is, amelyeknél még zajlik a nászviselkedés, ami igen látványos: a párok a levegőben, néha összekapaszkodva keringenek. A fészek közelében, vagy a pihenőfákon ülve, nagy távolságból is jól hallható, hangos kiáltásokkal jelzik, hogy az adott terület az ő birtokuk.
A rétisas (Haliaeetus albicilla) hazánk egyik legkorábban költő madarának számít. Már tél közepén megkezdi a párválasztást, ilyenkor látványos nászrepülésbe kezdenek egyedei, sokszor elképesztő zuhanórepüléseket produkálva.
Kifeszített szárnnyal magasra keringenek, majd egy hirtelen mozdulattal szárnyaikat teljesen testükhöz behúzva, mint egy hatalmas kő, zuhannak alá. Mielőtt elérnék a fák lombkoronáját, egy hirtelen mozdulattal kiterjesztik szárnyaikat és lefékezik magukat, így siklanak tovább.
Ezt többnyire a pár egyik tagja csinálja, miközben a másik egy ágon ül.
A rétisas testtömege meghaladhatja az 5 kilogrammot, szárnyfesztávolsága pedig a 2,5 métert is megközelítheti. Az MME madáradatbázisa szerint ez az állat hatékony vadász, elsősorban vízimadarakat, kisemlősöket és halakat ejt el, de jelentős a dögfogyasztása is.
A rétisas hazánkban kisszámú fészkelő, 310-340 párról tudunk országszerte. Állománya élőhelyeinek elvesztése és a mérgezések miatt az 1970-es években kritikus pontot ért el, de példányszáma azóta növekszik Magyarországon. Ennek ellenére továbbra is fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.





































































































































































































