Önkétesek jelentkezését várják a veszélyes rákok elleni fellépés érdekében

Ezek az állatok komoly veszélyt jelentenek a hazai élővilágra, ezért mindenki segítségére számítanak a gyérítésükre irányuló akcióban.

A lakosság segítségével gyérítené meg hazánk inváziós rákjainak populációit a Fiatal Entomológusok Klubja. A szervezet önkéntesek jelentkezését várja II. Budapesti Rákász Nap című eseményére, amely keretein belül a békásmegyeri Barát-patakból távolítanák el az idegenhonos fajokat.
Magyarországon több rákfaj is honos, köztük a folyami rák, kecskerák és kövi rák is.
Vizeinkben azonban szép számmal lehet találni idegenhonos, inváziós rákfajokat is, akiknek a jelenléte számos természetvédelmi és egyéb problémát okoz.
Ezek közé tartozik például a vörös mocsárrák, amely díszállatként került országunkba, néhány állattartó viszont meggondolatlanul szabadon engedte példányait. A faj azóta számos vizünkben megtelepedett, és minden élőhelyén károsítja a környezetet, pusztítja az őshonos rákállományt.
Ezt a problémát igyekeznek valamelyest orvosolni a közösségi rákgyérítő programmal, amelyet február 28-án szombaton, reggel 8:30-as kezdéssel szerveznek. Az esemény keretében a résztvevők megtisztítják a Barát-patakot az oda nem való, idegenhonos rákfajoktól. A cél több mint 2000 rák eltávolítása, amelyek nyeles szűrőkkel és hálókkal terveznek kiemelni a vízből.
A patakból eltávolított példányokat ezután lefagyasztják, és olyan szervezeteknek adományozzák, amelyek teknősök számára takarmányt készítenek belőlük. Ha még a télen sikerül jelentős számban gyéríteni a vörös mocsárrákokat, akkor a tavasszal be tudnak költözni a vízbe az onnan kiszorított békák, gőték, és a vízirovarok.





































































































































































































