Tényleg előre jelezhetik a fák a napfogyatkozást?

2025-ben egy olasz vezetésű kutatócsoport meglehetősen érdekes kutatási eredménnyel rukkolt elő: arra következtettek méréseikből, hogy egyes fák „megérzik” a napfogyatkozás közeledtét és ezt társaikkal is közlik. A már akkor megfogalmazott kételyeink, úgy tűnik, másokban is felmerültek. Egy izraeli kutatópáros nemrégiben részletesen cáfolta a tavalyi kutatási eredményt, a Trends in Plant Science folyóiratban közzé tett tanulmányában.

A Dolomitokban élő lucfenyőket vizsgálták korábban az olasz kutatók, kimondottan amiatt, mert érdekelte őket, miként reagálnak egy 2022. októberi, 22 százalékos (részleges) napfogyatkozásra. Röviden: arra jutottak, hogy a fák órákkal előre megérezték a fogyatkozás közeledtét, és ezt az idősebb fák a többiek tudtára is adták.

Valamit biztosan kimutattak a mérésekkel az olasz kutatók – de mi lehetett az? Mivel joggal merül fel az emberben a kétely az eredményeik kapcsán, ezért az izraeli kutatók most részletesen megvizsgálták, vajon mit is mérhettek olasz kollégáik, és miért vonhattak le téves következtetést.

Nagyon egyszerű okot találtak: amit a fák előérzetének véltek korábban az olasz kutatók, arról kiderült, hogy közeli zivatartevékenység állt a háttérben, villámcsapások sorozatával.

A Negevi Ben Gurion Egyetem evolúciós ökológus kutatója, Ariel Novoplansky elmondta a korábbi olasz kutatás kapcsán: „Számomra ez a tanulmány azt jelenti, hogy az áltudomány betört a biológiai kutatások közé. Ahelyett, hogy a kézenfekvő, jól dokumentált környezeti hatásokat – mint a heves esőzés és a közeli villámtevékenység – vették volna figyelembe, a kutatók arra a csábító elképzelésre támaszkodtak, hogy a fák előre megérezték a közelgő napfogyatkozást.”

Az izraeli szakemberek egyrészt alaposan elemezték azokat a jelgörbéket, amelyeket az olasz kutatók tanulmányukkal közzé tettek. Másrészt megvizsgálták a mérési időszak időjárását a Dolomitok azon régiójában, ahol a mérések zajlottak. Ebből kiderült, hogy milyen hőmérsékleti vagy fényintenzitásban bekövetkezett változások játszódtak le.

Nemcsak a napfogyatkozás idejét, hanem egy hosszabb időszakot ellenőriztek – ebből világossá vált, hogy a fákon mért elektromos jelek nemcsak a napfogyatkozáskor mutatkoztak meg, hanem az időjárással együtt változtak.

A fákban mért elektromos „előérzet” jelei időben egybeestek a néhány kilométeres körzetben zajló villámtevékenységgel, és nagy valószínűséggel az érzékeny mérőműszerek – esetleg maguk a fák – erre a külső elektromágneses zavarásra reagáltak.

Az valóban jól dokumentált, hogy a növények érzékelik a környezet változásait és még reagálnak is rájuk. Sőt, számos esetben számítanak is a szomszédaikkal való későbbi versengésre vagy a stresszhatásokra, és felkészülnek erre. Ilyen reakció azonban csak akkor következik be, ha a várható esemény valódi kihívást jelent a növény számára.

Könnyen érthető, hogy egy pár órás, kis fényességcsökkenéssel járó napfogyatkozás nem efféle tényező. A napfogyatkozás hatása kb. olyasmi lehetett, mintha kissé felhőssé vált volna az idő (a cikkünkben erre mi is kitértünk tavaly). A mérési helyszínen sokkal nagyobb ingadozást tapasztalhatnak a növények a napsütés intenzitásában pusztán az időjárás miatt.

Mire következtettek az izraeli kutatók?

• nincs valódi környezeti kihívás
• nincs olyan biztos jel, ami megbízható előrejelzés lehetne
• nincs kimutatható előnye a fa számára annak, ha érzi a napfogyatkozást
• nincs bizonyíték fák egymás közti kommunikációjára
• van viszont zivatartevékenység és villámlás

A kutatók arra is kitértek, még ha a fák tényleg emlékeznének is a korábbi napfogyatkozásokra, azok jellege miatt nem sok haszna volna ennek az emlékezetnek. Minden egyes fogyatkozás más, eltérő mértékű, más földrajzi régiót érint, és így tovább. Ráadásul a gravitációs hatás, amelyhez a kutatók azt kötötték még, hogy a fák érzik a napfogyatkozást, pont ugyanolyan, mint minden újholdkor. Ez tehát olyan tényező, ami gyakorlatilag semmit se mondana a fáknak.

Novoplansky hozzátette, hogy bár a fák elektromos aktivitása valós dolog, ennek a kutatása még abszolút gyerekcipőben jár. „Az erdő önmagában is elég csodálatos, nincs szükség arra, hogy véletlen egybeesésekből kiindulva észszerűtlen, de fantasztikusnak tűnő történeteket költsünk bele előérzetekről vagy kommunikációról.