Megváltozott a kontinenshatárokat átlépő gyilkos galóca

A gyilkos galóca (Amanita phalloides) az a gomba, amit minden egyes gombakedvelőnek egyszerűen kötelező alaposan megismernie, ugyanis ez a világon a leginkább végzetes hatású mérgező gomba. Külön problémát jelent az esetében az, hogy változékony a külseje, és ráadásul az avatatlan szem számára könnyen összetéveszthető ehető fajokkal.

Az is probléma, hogy a nem gombászó emberek zöme az ehhez képest ártalmatlan légyölő galócát tekinti „a mérges gomba” iskolapéldájának, és sajnos így nem tudnak arról, milyen veszély is bújik meg voltaképp a fák alatt szerényen növekvő rokonban. Ennek is „köszönhető”, hogy minden évben vannak halálos gyilkos galóca mérgezések hazánkban is.

A gyilkos galóca méreganyagai csak akkor kezdenek tüneteket okozni, ha már felszívódtak, ez az egyik oka annak, hogy nagyon sok esetben menthetetlen, aki fogyasztotta. A méreganyagai a májat és a vesét is károsítják, emiatt olyannyira súlyos a hatása.

A gyilkos galóca kalapja általában zöldes-sárgás, drappos felszínű, de létezik sötétebb szürkés-zöld, élénk sárga is. A színe függ a gomba korától, élőhelyétől és nedvességétől is. Fejlett bocskora van, ezt akkor lehet látni, ha kiemeljük a talajból – és látványos gallérja is van a kalapja alatt pár centivel, de ez gyakran leszakad, lekopik. Amikor elkezd kibújni a talajból, kis tojásra hasonlít, később megnyúlik a tönkje és kinyílik a kalapja.

A lemezei is fehérek, illata kissé édeskés, krumplira emlékeztető. Fákkal gyökérkapcsoltan él, nemcsak erdőben, de parkokban is megjelenhet. (Pontosan ugyanennyire halálosan mérgező a fehér galóca, Amanita verna is, amely teljesen hófehér külsejű, hazánkban ez a gyilkosnál kevésbé gyakori.)

Nem csak a gyilkos galóca miatt, hanem az enyhébb mérgezések elkerülése végett is, ha gombát szedünk, mindig mutassuk meg szakellenőrnek, mielőtt fogyasztanánk belőle!

A gyilkos galócát díszfákkal, faültetvények csemetéivel hurcolták be Észak-Amerikába nagyjából száz évvel ezelőtt, azóta jelentős mértékben elterjedt a kontinensen. A Wisconsini Egyetem (Madison) számolt be egy új kutatásról, amelyben kollégáikkal az észak-amerikai gyilkos galócák méreganyagának átalakulását vizsgálták.

Az eredményeik a PNAS folyóiratban láttak napvilágot. A kutatók olyan biokémiai sajátosságokat azonosítottak a gomba észak-amerikai példányaiban, amelyek a faj inváziós tulajdonságait is befolyásolhatják.

7 fotó

A kutatók első kérdései a gyilkos galócák Európából Amerikába jutásával kapcsolatosak voltak. A gomba valószínűleg fák gyökerén érkezhetett, majd néhány évtized alatt elterjedt az egész nyugati parti régióban. Ma már megtalálható Mexikótól egészen Kanadáig, emellett a keleti partvidéken, Új-Anglia régiójában is él, de úgy tűnik, ott kevésbé gyorsan képes terjedni. Cecilia Stokes, a galócákat kutató labor munkatársa elmondta: „Nem kétséges, hogy hatással vannak az őshonos ökoszisztémákra, de még mindig dolgozunk azon, hogy megértsük a tényleges következményeket és az összképpel tisztába kerüljünk.” Hozzátette, minden évben előkerülnek a gyilkos galócák a sűrűbb erdőségekben, és van, hogy több mint 40 gomba is nő egy-egy fa alatt. „Ez abnormális, különösen az őshonos gombákhoz képest.”

A gyilkos galóca is azon gombák közé tartozik, amely egy-egy fás szárú növénnyel gyökérkapcsoltan létezik. A gomba és a fa különböző anyagokat, tápanyagokat adnak át egymásnak, ez a kapcsolat a fák számára is előnnyel jár. E kapcsolatrendszer alapjai igen nagy evolúciós mélységekbe nyúlnak vissza, a szakemberek szerint már akkor kialakulhatott, amikor a növények a szárazföldet elkezdték meghódítani.

A galóca esetében a gyökérkapcsolat során ide-oda áramló anyagok függenek attól is, miféle fával is alakul ez ki éppen, ez pedig azt is befolyásolja, hogy mikor és hány termőtestet növeszt egy gomba. Azt már igazolták, hogy a gyilkos galóca, amely korábban a szintén európai eredetű fafajokon, főként városi környezeten élt, már képes volt gyökérkapcsolatot kialakítani őshonos, amerikai tölgyfajjal is.

A wisconsini kutatók összehasonlították az európai és az amerikai gyilkos galócák kémiai tulajdonságait. Ennek során derült fény arra, hogy az Újvilágban már olyan másodlagos anyagcseretermékeket (RiPP) is termelnek e gombák, amelyet az európai elődeik nem termeltek. Ráadásul ezeket az anyagokat soha korábban nem sikerült gombákban kimutatni.

Ezeket a vegyületeket a kutatók egy korábbi génvizsgálatukkal is összefüggésbe tudták hozni, vagyis megismerték azt is, milyen gének felelnek ezekért az anyagcseretermékekért. Arra jutottak, hogy ez a gombafaj inváziós tulajdonságaival, új élőhelyhez alkalmazkodásával is összefügg.

Érdemes arra is kitérni, miért nem játék ez esetben az inváziós faj megjelenése. Csak Kaliforniában alig 3 hónap alatt 40 gyilkos galócához köthető mérgezés történt, ezek közt 4 esetben halállal végződött a gombafogyasztás. Ez különösen azokra az emberekre nézve jelent veszélyt, akik olyan régióból költöztek ide, ahol biztonsággal gyűjthettek vadon növő gombákat. Ez az amerikai átlaglakosságra nem igaz, távolról sem olyan széles körű ott az erdei-mezei gombagyűjtés és fogyasztás, mint nálunk, vagy számos más európai országban.