Felébredtdek az ürgék hosszú téli álmukból

Az európai ürge szinte kizárólag a Kárpát-medencében és környékén megtalálható, mára világszerte veszélyeztetett fajjá vált.

Az enyhülő, tavaszi idő érkeztével február végén, március elején elkezdtek felébredni az ürgék Magyarországon. Ezzel véget ért hosszú, 5-6 hónapos téli álmuk.
Amint a Bükki Nemzeti Park beszámolójából kiderül, működési területükön március 3-án figyelték meg az első aktív ürgét. Az európai ürgét (Spermophilus citellus) egészen a múlt század közepéig mezőgazdasági kártevőként kezelték, az ország bizonyos régióiban pedig nemzeti ételként fogyasztották.
A korlátlan irtás miatt mára viszont világszerte veszélyeztetettnek számít, állománya még most is csökkenő tendenciát mutat.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listája szerint a fakitermelés, bányászát, urbanizáció, valamint a klímaváltozás okozta szárazságok és áradások szintén fenyegetik.
Az európai ürge szinte kizárólag a Kárpát-medencében és környékén megtalálható, Magyarországon 2012 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.





































































































































































































