Széki lilék tűntek fel a Kiskunságban

A széki lilének határainkon belül nagyjából csupán 20 párja fészkelhet.

Két, Magyarországon kifejezetten ritkának számító széki lile (Anarhynchus alexandrinus) egyedet figyeltek meg március elején a Felső-Kiskunságban. A Kiskunsági Nemzeti Park beszámolója szerint határainkon belül mindössze nagyjából 20 pár fészkel.
A széki lile apró termetű partimadár, amely a kopár, gyér növényzetű szikes tavak partját kedveli, ahol főként talajon mozgó rovarokkal táplálkozik. Állományának nagy része Eurázsia és Észak-Afrika tengerpartjain és sós tavain költ, száma Európában jelentősen megfogyatkozott.
Magyarországon rendkívül ritka, az MME 2018-as adatai szerint csupán legfeljebb 4 párra volt tehető haza költőállománya, azonban az utóbbi években megvalósult, célzott élőhely-kezelési tevékenységek hatására számuk növekedésnek indult.
A faj fennmaradása jelentős mértékben függ a vakszikes élőhelyek megőrzésétől, a természetes vízjárás fenntartásától és a szabályozott legeltetéstől. A szikes tavak benádasodása és tartós kiszáradása veszélyezteti a fészkelő- és táplálkozóhelyeket. A széki lile különösen kedveli a legeltetett, rövid füvű területeket, ahol a külterjes állattartás ideális feltételeket biztosít számára.
A széki lile fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.





































































































































































































