Mi ez a színpompás, sérós madár vizeinknél?

A récefaj több szempontból is érdekes, például csak néhány évtizede költ Magyarországon.

Némi szerencsével az ember tavainknál és halastavainknál egy kifejezetten színpompás, sajátos „frizurát” viselő récefajt figyelhet meg. Ez a kisebb fejbúbjáról elnevezett üstökösréce, amelynek hímjei narancsvörös fejükkel és élénk színeikkel hívják fel a figyelmet – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.
A faj manapság kis számban ugyan, de több vizes élőhelyen is költ. Ez nem mindig volt így: az 1980-as években jelent meg rendszeres fészkelőként, korábban csupán kóborló példányait figyelték meg az országban. Azóta több helyen megtelepedett.
Vonulási időszakban különösen feltűnő lehet jelenléte, ilyenkor nagyobb csapatokban jelenik meg halastavakon és természetes vizeken. A telet többnyire a Földközi-tenger térségében tölti, de ismert hagyományos telelőhelye a Bodeni-tó is.
Trükkös módszert használ az üstökösréce
Az üstökösréce Eurázsia mérsékelt övi területein él, Magyarországon pedig elsősorban a jó állapotú természetes vizeket és a kiterjedt halastórendszereket kedveli. Fészkét a nyílt víz és a növényzet határán alakítja ki. A tojó rendszerint 6–12 tojáson kotlik, amelyek 26–28 nap alatt kelnek ki.
A faj szaporodási stratégiája különleges: előfordul, hogy egy-egy tojását más récefélék fészkébe helyezi. Ha saját fészke elpusztulna, így még mindig van esély arra, hogy néhány fiókája felnevelkedjen. A kikelt fiókákról a tojó gondoskodik: vezeti, melegíti és védi őket a vízen.
Táplálkozásában átmenetet képez az úszó- és a bukórécék között. Főként növényi eredetű táplálékot fogyaszt, de rovarokat, csigákat és ikrát is eszik.
Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Állománya Európában jelenleg stabilnak tűnik, bár egyes területeken megritkult, máshol viszont új élőhelyeket hódított meg.





































































































































































































