Kaktuszóriások birodalma: igazi westernhangulattal vár a Sonora-sivatag
A Mexikó és Arizona területén húzódó Sonora-sivatag a westernfilmekből jól ismert saguaro kaktuszok hazája. Gáspár Kata írása a National Geographic online felületén, Vadregényes Amerika című sorozatunk hatodik része.
Arizona legdélebbi, Mexikóval határos részén található Sonora-sivatag emblematikus növénye a westernfilmek elmaradhatatlan kelléke, a hatalmas, égbe nyúló saguaro kaktusz, más néven kandeláberkaktusz. A saguaro – mely egyben az állam jelképe is – Arizonán, Kalifornián és a mexikói Sonora államon kívül sehol máshol nem található meg őshonosan bolygónkon.
Ezeknek a gigantikus növényeknek az élete egy apró maggal indul, növekedésük pedig rendkívül lassú. A Sonora-sivatag zord vidéken az éves csapadékmennyiség 76-380 milliméter, egy 2,5 centiméteres kaktusz kifejlődéséhez így 5 év szükséges. Az 5. év után az átlagos éves növekedési ütem nagyjából 2,5 centiméter.
A növények magassága és kora – attól függően, hogy a sivatag mely részén növekszik – eltérő. Ennek oka, hogy a tengerszint feletti magasság és a csapadékmennyiség a három fő régió között különböző. Azaz egy 30 centiméter magasságú kaktusz a legcsapadékosabb Rincon-hegységben (ahol a tengerszint feletti magasság 950-1400 méter) 17, a Tuscon-hegységben (itt a tengerszint feletti magasság 800-1400 méter) 23, míg a déli legszárazabb régióban (a tengerszint feletti magasság csupán 500-1430 méter) 31 éves.
Az első elágazásokat 50-70 éves korukban növesztik, de a legszárazabb vidékeken megeshet, hogy sosem növeszt karokat a kaktusz. Azonban nemcsak a magasságuk érdekes, hanem a tömegük is. Ezt egy-egy példány esetében csupán becsülni lehet, ehhez a fő támpontot a víz tömege adja – ugyanis a saguaróknak a 94 százaléka víz. Egy liter víz nagyjából 1 kilogramm, egy 6 méteres saguaro karok nélkül megközelítőleg 960 liter vizet tartalmaz, azaz a tömege nagyjából 1 tonna – vagyis egy nagyobb hím amerikai bölény tömege.
Hogyan tudnak ilyen stabilan állni? Törzsük belsejében egy megközelítőleg 30 bordaszerű képződmény álló vázszerkezet található, a karokban pedig kb. 12. Bár a bordák szerkezete szivacsosnak tűnik, azonban cilinder alakzatba vannak rendeződve, és így kellő stabilitást, rugalmasságot biztosítanak a kaktuszoknak.
A saguarok kiterjedt oldalgyökér-rendszerrel bírnak. A közel 15 méteres gyökerek csupán 12 centiméterre a földfelszín alatt helyezkednek el, és hálószerűen szövik át a talajt, így gyűjtve össze a talajnedvességet.
A saguarok 35-70 éves korukban hozzák az első virágaikat, miután elérik az 1,8-3,6 méteres magasságot. A fehér virágok a tavaszi éjszakákon nyílnak ki és érett dinnye illatot árasztanak, mellyel vonzzák a nektárevő denevéreket. A virágok önmagukkal nem kompatibilisek, a megtermékenyítéshez más növények virágporára van szükség.
A virágpor szállításában a nektárevő denevérek, méhek, lepkék és madarak segítik a növényt. Az első virágzások évében a saguaro csak egy-két érett gyümölcsöt tud produkálni, ám ahogy egyre idősebb lesz, ez a szám nő – viszont így is csak a virágok mintegy 40 százaléka ad termést. A fügéhez hasonló élénk piros színű gyümölcs fontos élelemforrás a sivatagi állatoknak.
A gyümölcsök kellően érett állapotban 2000-2500 apró fekete magot tartalmaznak – egy átlagos növény esetében a nagyjából 150 gyümölcs közel 400 ezer magot hordoz egy év alatt. Egy kellően idős és méretes saguaro a teljes élettartama alatt 40 millió magot produkál.
Az állatvilág tökéletesen adaptálódott ehhez a vidékhez és a hatalmas tüskékkel borított saguarokhoz. A madarak a kaktuszokba vájják odvaikat vagy a kaktusz karjainak ölelésébe építik fészkeiket. A gyapotfarkú nyulak és az apró sivatagi rágcsálók számára sem riasztó a tüskés külső, ők a kaktusz szöveteit rágcsálva jutnak a benne tárolt nedvességhez.
A Sonora-sivatag déli részén egy másik méretes kaktuszkülönlegességgel is találkoztunk: a nagy orgonakaktusszal, mely 3500 évvel ezelőtt jelent meg a térségben. Túlélési esélyeik sokkal alacsonyabbak, mint a saguaroknak. Ahhoz, hogy a növény megerősödjön és túlélje a monszunesőket, illetve hogy az állatok le ne tapossák őket, kellően meg kell növesztenie az első karokat, ami nagyjából 30 éves korára várható.
A Vadregényes Amerika eddig megjelent részei: Ez a falka a Yellowstone ura; Csikorgó hideg és járhatatlan utak vártak ránk a Yellowstone-ban; Forróság a hó ölelésében: ilyen a tél a Yellowstone-ban; Éneklő kutyák: fotókon a prérifarkasok világa; Ezen a vidéken a tél a túlélésről szól; Színek kavalkádjával fogadott a hoodoo-k földje.
Gyönyörű tollazatú madár rejtőzik nádasainkban
Tollazata nagyon szép, ám csak ritkán kerül az ember szeme elé.
Fordulat a kihalás szélén: rekordot döntöttek a kakapók
Úgy tűnik, igen sikeres lesz a kakapók idei fészkelési szezonja.
Szokatlanul közeli felvétel készült egy rejtőzködő madárfajról
A kis sárszalonka csak kisszámban vonul át hazánkban, és különleges rejtőtollazata miatt igen nehezen megfigyelhető.
Embudu: a sziget, amely szembemegy a Maldívok luxuskliséivel
Az Embudu-sziget a Maldívok kevésbé ismert arcát mutatja meg: egy apró, természetközeli világot, ahol a gazdag tengeri élővilág és az egyszerűség még mindig meghatározó.
Halászsasok érkeztek az Alföldre
A halászsasok csak az év bizonyos szakaszaiban figyelhetők meg Magyarországon, ilyenkor azonban érdemes szemmel tartani őket, mivel vadászatuk igazán látványos.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
