Mi ez a mély, búgó hang nádasainknál?

A magyarországi nádasok mélyéről különféle hangok szűrődnek ki, akadnak közöttük gyönyörű madárénekek, de egészen hátborzongató zajok is. Alkonyatkor például esetenként különös, búgó hang száll fel, mintha egy távoli kürt szólna. Ez a titokzatos hang a bölömbikáé, amelyet ritkábban látni, mint hallani.

A bölömbika Magyarországon viszonylag gyakori fészkelő, de rejtőzködő életmódja miatt sokszor észrevétlen marad – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán. Nevét a hímek jellegzetes, mély hangjáról kapta, népi nevei között szerepel a vízi bika, nádi bika, ökörbika és bikagém is.

A legtöbb gémfélével ellentétben nem telepesen költ, így egy-egy élőhely megszűnése kevésbé érinti az egész populációt. A nem megfelelő vízgazdálkodás miatt ugyanakkor a kiszáradó nádasok komoly veszélyt jelenthetnek számára.

A bölömbika a rejtőzködés mestere

Fészkeit sűrű nádasokba építi nádból és gyékényből. A tojó 4–6 tojást rak, a fiókákat pedig általában egyedül neveli, mivel a poligám hím ebben sokszor nem vesz részt.

A bölömbika főként szürkületkor aktív, ilyenkor hallatja jellegzetes hangját is. Tápláléka változatos: halakat, kétéltűeket, kisebb emlősöket, madárfiókákat és rovarokat fogyaszt, többnyire fészke közelében vadászva.

A faj egyik legkülönlegesebb tulajdonsága a kiváló álcázóképesség: veszély esetén csőrét az ég felé nyújtja, testtartása és mintázata pedig szinte tökéletesen beleolvad a nádasba. Gyakran mozdulatlanul várja meg, hogy a veszély elmúljon, még akkor is, ha az ember egészen közel kerül hozzá.

A hazai állomány hosszú távú vonuló, az egyedek többsége március és október között tartózkodik nálunk, a telet a mediterrán térségben és Afrika egyes részein tölti. Bár néhány példány megpróbál áttelelni, keményebb időjárás esetén ezek a madarak segítségre szorulhatnak.