Feltárták, honnan ered a szerecsendió

A szerecsendiót a régészek már 3500 éves cseréptöredéken kimutatták Pulau Ay szigetén, a néhány éves felfedezés az első, élelmezési célú felhasználását jelzi e fűszernek. Az ókorban elérte Európát is, mára bejárta az egész világot, és rengetegen használják mindennapi ételeikhez.

Azt nagyjából sejtettük eddig is, hogy valahonnan a délkelet-ázsiai szigetvilágból származhat, nemrégiben azonban genetikai adatokkal sikerült pontosítani a helyszínt. Az eredményeket a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban tette közzé az indonéz vezetésű kutatócsoport.

A kultúrnövényeink eredetét azért kell megismernünk, mert így az ősöket eredeti élőhelyükön tudjuk óvni. Ezek a vad fajok sok esetben olyan tulajdonságokat hordoznak ugyanis, amelyekre egy célzott nemesítési munka során nagy szükség lehet.

A Myristica fragrans nevű fa termése, egész pontosan a magja az, amit mi szerecsendióként felhasználunk. A magot körbeölelő pirosas héj szerecsendióvirág néven kapható, így gyakorlatilag ugyanaz a fa kétféle fűszert is ad.

A történelmi források arra mutatnak, hogy a fa őshazája a Banda-szigetek környékén, a Déli-Moluku-szigeteken lehetett, itt volt a termesztésének központja is, de soha eddig nem végeztek genetikai vizsgálatot ennek igazolására. A kutatók most két genetikai adatot is megvizsgáltak azzal a céllal, hogy a faj múltbéli populációját rekonstruálni tudják.

Öt helyszínről (öt indonéz szigetről) gyűjtöttek mintákat (közel 400 egyedi fáról), hogy azok összehasonlító elemzése tárja fel a faj genetikai változatosságát, ezt az ősiségre utaló adatot pedig a földrajzi elterjedéssel össze lehet már vetni. Az eredmény elsőre ellentmondásos lett. Az északabbi szigeteken (például Bacan vagy Ternate) sokkal nagyobb genetikai változatosságot találtak, mint a déli szigeteken (Banda, Ambon). Ha csak ezt vennénk figyelembe, azt mondanánk: északon alakult ki a faj.

A kutatók azonban olyan modellszámításokat végeztek a kapott genetikai adatokkal, amelyek tisztázni tudták az ellentmondásos eredményt. Ebből világossá vált, hogy a délebbi szigetek szülötte volt a szerecsendiófa, és az, hogy kisebb a genetikai sokfélesége pont ezeken az ősi helyszíneken, egy jóval későbbi esemény nyomaként értelmezhető.

A szerecsendió ezelőtt mintegy 100-400 ezer évvel vált önálló fajjá a Maluku-szigetek déli részén – ezeket régebben Fűszer-szigetek néven emlegették, főként a gyarmati időkben. E korhoz köthető az is, ami miatt a szerecsendiófa eredeti élőhelyén kisebb genetikai változatosságot találtak: a Holland Kelet-indiai Társaság erősen szabályozta a termelést.

Ekkor sok fát kivágtak, és tiltották a szaporítást is, a monopólium és a magas ár megőrzése céljából. Ezt a pusztítást nem heverhette ki a faj ősi állománya már, genetikai palacknyak-helyzetet eredményezett a tevékenység. Emiatt mérhető nagyobb genetikai sokféleség a fafaj északabbi élőhelyein, ahol nagyjából zavartalanul teremhetett.

A faj kialakulása után akár a gyümölcsevő madarakkal (a szarvascsőrű madár például ismert terjesztője e növényeknek), akár a tengeren sodródva képes volt még a jégkorszak idején távolabbra, a Moluku-szigetek északi tagjaira is átterjedni. Ezzel a teljes Moluku-régióban élt, már jóval azt megelőzően, hogy az emberek hozzáfértek volna a fák kincseihez.