Tanulni és emlékezni is képesek lehetnek a madárpókok

A madárpókokat leginkább csak afféle reflexszerűen cselekvő ösztönlényeknek gondoljuk, egy új kutatás azonban árnyalja a róluk kialakult képet. A Turkui Egyetem kutatója és kanadai kollégája Észak- és Dél-Amerika területén élő madárpókokat (Theraphosidae) figyelt meg azok természetes élőhelyén, és dokumentálta a viselkedésüket. Egyaránt vizsgáltak fákon élő és föld alatti üregekben lakó fajokat, de még vak, barlangi madárpókot is.

Úgy tűnik, e pókok nemcsak arra képesek, hogy korábbi tapasztalataikat felhasználják a térbeli tájékozódásukban, de az emlékezetük ahhoz is hozzásegíti őket, hogy a búvóhelyüktől viszonylag nagy távolságban vadásszanak. A kutatásról az Ecology and Evolution folyóiratban számoltak be.

Bár vizsgálták már egyes pókok térbeli tájékozódási képességét, a vizsgálatokra eddig csak laborkörülmények közt került sor, és a madárpókokat nem érintetve, így két okból is újdonságot jelent e kutatás.

A fán lakó fajok esetében azt látták a szakemberek, hogy számos egyed rendszeresen elhagyta a búvóhelyét, és minden este ugyanarra, a zsákmányban gazdag helyre ment vadászni. Egy gyönyörű faj, az Avicularia avicularia esetében (nyitóképünkön) látták, hogy két héten át minden este ugyanazt az utat járta be.

Az állat egy épület tetőszerkezetének gerendáján lakott, ott volt a búvóhelye – onnan indulva egy rovarokat vonzó lámpatest közelébe ment vadászni. Ez pedig arra utal, hogy nem valami véletlenszerű mászkálást, hanem tapasztalaton, emlékezeten alapuló tudatos vadászstratégiát figyelhettek meg. Hasonló viselkedést más fajoknál is láttak, rendszeresen ugyanazokon a pontokon várták a pókok a zsákmányaikat.

A pók tehát, úgy tűnik, képes megtanulni, megjegyezni, hol érdemes vadászni, hol nagyobb a siker, és visszajár oda a későbbiek során.

A talajlakó fajok esetében azt figyelték meg, hogy a pók, ha megzavarták, nyílegyenesen vissza tudott rohanni a búvóhelyére anélkül, hogy rossz irányt vett volna visszavonulása során. Ez pedig arra utal, hogy e pókok „érzik”, hogy pontosan hol helyezkednek el a kiindulási pontjukhoz képest.

A teljes sötétben élő, elcsökevényesedett szemű barlangi madárpók, a Hemirrhagus sprousei is képes volt zavarás esetén visszatérni a búvóhelyére. Az ő esetében biztosan nem a látás, hanem egyéb érzékszervi információ segítheti a tájékozódást.

Hemirrhagus sprousei, a barlanglakó madárpók, amely szintén egyenesen vissza tudott szaladni a búvóhelyére.

Forrás: Rick C West

A pókok tájékozódásához egyaránt használnak belső (saját mozgásukból eredő) információkat, valamint külső érzékszervi információkat. Ez utóbbiak közé tartoznak a kémiai jelek, a rezgések, vagy épp a fény. Emellett jól ismert, hogy a pókok selyemszálat húznak maguk után, afféle Ariadné fonalaként.

Azonban sok esetben a megfigyelt pókok a visszavonulás során nem az odautat járták be fordított irányban, ahogy a selyem segítségével navigálva tennék, hanem gyorsan és egyenesen rohantak „haza”. A kutatók úgy gondolják, többféle módszer együttesét alkalmazhatják a madárpókok, s ezek közt a tanulásnak is szerep juthat.

Ahhoz, hogy beigazolódjon, mely módszernek – az érzékelésnek és a tanulásnak – milyen mértékben jut szerep a madárpók tájékozódásában, kísérleteket is kell majd végezni velük. Ismert, hogy a madárpókok igen erősen hagyatkoznak az érzékszervi információkra, ez pedig megmagyarázhatja azt is, miként találnak vissza egyes helyekre könnyen. Emiatt is fontos lenne megismerni, hogy a külső információk vagy a tanulás a fontosabb a tapasztalt viselkedésükben.