Az aszály miatt csökken a poszméhek szaporodási sikere

A szélsőséges időjárási események, a csapadékviszonyok átalakulása, a hőség vagy a szokatlan időben jelentkező fagy egyaránt kihívások elé állítják a beporzókat. A Wützburgi Egyetem kutatói nemrégiben egy nagyszabású terepi kísérletsorozatban tárták fel a hosszú nyelvű poszméhek és az éghajlati események kapcsolatát.

Bár a poszméheket nagyon sokat vizsgálták, e vizsgálatok elsöprő többségében a mezőgazdasági hasznosítású földi poszméhekkel (Bombus terrestris) zajlottak. Azonban ők csak a rövid nyelvű poszméheket képviselik, más növényeket tudnak beporozni, mint a hosszú nyelvű fajok. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy miként érintette a hosszú nyelvű fajokat egy aszályos év.

A hosszú nyelvű és a rövid nyelvű poszméhek nem konkrét rendszertani csoportokat alkotó fajok, nem a rokoni fok az elsődleges meghatározó ebben, hanem a virágokhoz való alkalmazkodás. Az evolúció során számos alkalommal megváltozott a nyelv hossza, az adott méhek és a környezetükben élő virágok közti kapcsolat hatására, így létrejött számos rövid, illetve számos hosszú nyelvű faj. Könnyen érthető, hogy az egészséges ökoszisztémához mindkét típusra szükség van.

A rövid nyelvűek inkább általános (generalista) beporzók, ők hajlamosak arra is, hogy kilyuggassák azokat a virágokat, amelyeknek nem férnek hozzá a nektárjához a túl rövid nyelvükkel. E csoportba tartoznak a földi poszméh (Bombus terrestris), a kövi poszméh (Bombus lapidarius), a szürke poszméh (Bombus lucorum), a réti poszméh (Bombus pratorum) vagy a mohás poszméh (Bombus hypnorum).

A hosszú nyelvűek (lásd nyitóképünk) azokra a virágokra szakosodtak, amelyeknek mélyebben van a nektárjuk, ezek a csöves, mély kelyhű virágok, mint a zsályák vagy fekete nadálytő. E méhcsoportba tartozik például a kerti poszméh (Bombus hortorum), a ligeti poszméh (Bombus ruderatus) a mezei poszméh (Bombus pascuorum), a sárga poszméh (Bombus muscorum), vagy az erdei poszméh (Bombus sylvarum).

A kutatásban most vizsgált mezei poszméh fészke a talajon van, gyakran a száraz fű között, a fészket mohaszálacskákkal bélelik ki a méhek. A poszméhek nem szabályos hatszögek alakú sejteket építenek, hanem kis viaszhordócskákat, ezekben helyezik el a petéiket, és itt növekednek fel a lárvák. A mezei poszméh a virágport e hordócskákban, a lárvái oldalán, „zsebekben” külön tárolja, ahonnan a lárva maga táplálkozik. Ahogy növekednek a lárvák, a felnőtt mezei poszméheknek egyre több és több pollent kell szállítaniuk a gyorsan fejlődő kicsik számára e zsebekbe, vagyis folyamatosan pótolniuk kell a készletet. Ez a táplálási módszer különösen veszélyeztetetté teszi e fajt.

A hosszú nyelvű poszméhekre általában jellemző ez a típusú utódnevelés, ezzel pedig a kutatók szerint a mezei poszméh vizsgálata a másik hosszú nyelvű fajokról is árulkodik. Bajorországban a veszélyeztetett poszméhek 82 százaléka e hosszú nyelvű csoportba tartozik, ezért is volt hasznos a gyakori mezei poszméheket megfigyelni. A kutatók 25 helyszínen végeztek vizsgálatokat, összehasonlítva az aszályos 2022 és a kedvezőbb csapadékú 2024 idején tapasztaltakat.

Hatalmas különbségek adódtak! A méhkolónia egészségi állapotát a kolónia összsúlyában határozzák meg. A mérésekhez a kutatók ezúttal nem vadonban fészkelő méheket, hanem speciális fészekdobozokban élőket tudtak vizsgálni, ezzel lehetett precízen meghatározni a család súlyát. E családokat vadon befogott királynők segítségével hozták létre: a családban egy királynő, néhány már kikelt fiatal dolgozó volt, és néhány kikelésre váró lárvát tartalmazó sejt. Ezek összsúlya átlag 6,8 grammos volt.

A családot tartalmazó dobozt rendszeresen mérték, így megkapták, mekkora volt az az adott évben a legnagyobb elért állapotában. Az átlag az aszályos évben 14 gramm, a kedvező évben pedig 140 gramm volt – ez tízszeres különbség. Azaz, a kedvezőtlen, aszályos körülmények hatására alig-alig fejlődik a család, míg a normál évben 900 százalékkal nagyobbra nőhet. Ez azt is jelenti, hogy a beporzásban is ekkora különbségek adódnak a száraz és a kedvező évek közt.

Ez azonban talán a kisebbik probléma. A fő gond az, hogy a nem növekvő kolóniák képtelenek lesznek a következő generációt kitermelni, nem lesz elegendő királynő, aki a következő évi népességet megalapozná. Az aszályban átlag 0,4 királynő született családonként, a normál évben 13,5 – nyilvánvalóan nem minden királynő éli meg a következő tavaszt, ezért a népesség fenntartásához jóval többre van szükség, mint kolóniánként egy. Ha nincs elég királynő, akkor egy-egy helyszínen könnyen kipusztulhatnak ezek a nagyon hasznos rovarok.

A kutatók hangsúlyozták, hogy csak aktív védelemmel lehet segíteni a helyzeten. Ehhez árnyat adó fákra van szükség, illetve a vizes élőhelyek helyreállítására, valamint a talaj vízmegtartó képességének javítására is.

Fontos az is, hogy olyan, az aszálynak ellenálló virágok nyílhassanak ezeken az élőhelyeken, amelyek a száraz időszakok során is eleséget szolgáltatnak ezeknek a méheknek. Az aszályos idők legnagyobb veszélyét ugyanis az rejti, hogy nincs elegendő virágpor és nektár, amellyel a méhek etetnék a kicsinyeiket.