Az erdő szelleme: kihalás szélén álló állatot örökítettek meg Kenyában

A kenyai bongó egy súlyosan veszélyeztett állat, az alfajból már csak néhány tucat példány maradhatott a természetben.

Évekig tartó szünet után sikerült ismét megfigyelni egyik fontos élőhelyén, a Maasai Mau-erdőben a kenyai hegyvidéki erdők egyik legrejtélyesebb lakóját, a kenyai bongót – számol be az IFLScience. A már-már mitikusnak számító, az erdő szellemeként is emlegetett állatot kameracsapdák észlelték.
A bongó egy nagyméretű, narancsvörös szőrzetű, fehér csíkokkal tarkított erdei antilop, amely Közép- és Nyugat-Afrikában őshonos. Két alfaja van, a nyugati bongó viszonylag gyakori, a keleti, azaz kenyai bongó viszont súlyosan veszélyeztetett. Az állat egykor nagy számban volt jelen a térségben, ám az élőhelyek pusztulása és az orvvadászat drámai állománycsökkenéshez vezetett, és a természetvédők már attól tartottak, hogy a vadon élő állomány már szinte csak az Aberdare-hegységben van jelen.
A helyzet alaposabb megértése érdekében szakértők egy csoportja kameracsapdákat helyezett ki több erdőterületen, köztük az Aberdare-hegységtől mintegy 200 kilométerre fekvő Maasai Mau régiójában. A felvételeken végül bongók bukkantak fel, bizonyítva, hogy az alfaj a térségben is fennmaradt.
„A táborban leírhatatlan volt az izgalom, amikor először átnéztük a képeket” – mondta Oscar Dyer, a Mountain Bongo Project műveleti igazgatója. Mint hozzátette, a felvétel a nehezen megközelíthető erdőben dolgozó őrök hosszú éveken át tartó munkájának eredménye.
A mostani észlelés azért különösen fontos, mert a Maasai Mau nem nemzeti park, így a felfedezés ösztönözheti a térség fokozottabb védelmét. Tommaso Sandri, a Chester Zoo természetvédelmi szakembere és a Mountain Bongo Project tanácsadó testületének tagja szerint a hír óriási jelentőségű. Mint fogalmazott, az eredmény a természetvédelmi őrök kitartó munkájának köszönhető.
Kihalás szélén a kenyai bongók
A kenyai bongók rejtőzködő életmódjukról híresek. Bár Afrika legnagyobb és legszínesebb erdei antilopjai közé tartoznak, ritkaságuk és félénkségük miatt rendkívül nehéz nyomon követni őket. A most lefényképezett egyedek valószínűleg hosszú éveken át éltek a térségben anélkül, hogy bárki dokumentálta volna őket.
A felfedezés különösen biztató annak fényében, hogy az Aberdare-hegységben végzett legutóbbi felmérések alapján a vadon élő állomány létszáma 40 példány alá csökkent. A természetvédők ezért már dolgoznak egy új terven, amely a korábban ismert elterjedési területen kívül élő bongók védelmét is szolgálja.
A program része annak a szélesebb körű természetvédelmi erőfeszítésnek, amely fogságban tenyésztett állatok visszatelepítésével próbálja helyreállítani az alfaj vadon élő populációját.
„A világ szegényebb lenne nélkülük” – hangsúlyozta Sandri. A szakember szerint a kenyai bongók jelenléte különleges értéket ad az erdőknek, és mivel az állatokat veszélyeztető problémákat emberek okozták, megmentésükhöz is az emberek összefogására van szükség.








































































































































































































