Ritka fehérkarmú vércse tűnt fel a Hortobágyon

A hím példányt Tiszafüred külterületén figyelték meg, és szaporodásra utaló jeleket is mutatott.

Magyarországon ritka kóborlónak számító fehérkarmú vércse bukkant fel a Hortobágyon. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság beszámolója szerint a hím példányt cseh ornitológusok figyelték meg Tiszafüred külterületén, később pedig hazai megfigyelők is észlelték.
A megfigyelés különlegességét fokozza, hogy a madár szaporodásra utaló jeleket is mutatott, többször volt megfigyelhető, hogy zsákmányt próbált meg átadni egy vörös vércse tojónak.
Az MME madáradatbázisa szerint a fehérkarmú vércse a XX. század elejéig kis számban még költött hazánkban. Később azonban állománya összeomlott, ami feltehetőleg összefüggésbe hozható egész Európára jellemző állomány-csökkenésével. A szakértők szerint nem zárható ki, hogy előbb-utóbb újbol megtelepedhet hazánkban.
Jelenleg azonban csak Dél-Európában, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában valamint a Közel-Keleten költ, nagyrészt emberi településeken. Általában sziklapárkányokon és épületek zugaiban, fülkéiben rakja le tojásait, fészket nem épít. Időnként varjúfélék fészkét is elfoglalja.
Fészekalja 3-6 tojásból áll, a kotlás 28-29 napig tart a fiókák 28-30 naposan hagyják el a fészket. Főleg rovarokat zsákmányol, a nagyobb sáskák és szöcskék dominálnak táplálékában, de bogarakat, gyíkokat, kisemlősöket is elejt.
A fehérkarmú vércse fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.








































































































































































































