Az óceán alkonyzónáját is pusztítja az ipari halászat

Az óceánokat mélységük szerint öt zónára oszthatjuk, az egészen sekély, napsütötte rétegtől a mélytengeri árkok örök sötétségéig. A halászat elsöprő többségében a kontinentális selfeken húzódó sekély, világos tengerekben zajlik, a víz felső 200 méteres rétegében.

Ezek a területek a partokhoz viszonylag közeliek, és a vízbe jutó napfény miatt a növényi plankton számára kedvező a helyzet, így a halaknak is bőven jut táplálék. A mélyebb régiókban kevesebb a kifogható élőlény, azonban a modern, ipari halászat számára ez se teljesen lehetetlen: a halászat az óceán alkonyzónáját is képes kiaknázni.

Az alkonyzóna élővilága elképesztően gazdag, és e régió szerepe a légköri szén-dioxid tárolásában is rendkívül fontos. A nyomás is igen nagy, 1000 méteres mélységben a tengerszinti légnyomás százszorosa mérhető.

Az itteni élőlények jelentős része napi szinten függőlegesen vándorol: az éjszaka óvó sötétjében felemelkednek, táplálkoznak, majd visszasüllyednek az alkonyzónába, mielőtt rájuk virradna. Azonban mind a szakemberek, mint a döntéshozók úgy gondolják, ebbe a mélységbe az ember még nem nyúlt bele, még nincs hatásunk rá – egy új kutatás azonban mást talált.

6 fotó

A Woods Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) kutatói nemrégiben azt mérték fel, vajon bolygónk e különös és igen fontos régiójának lakói miként érintettek a halászatban. Többféle adatforrást kombináltak, hogy felmérjék, mennyire intenzív valójában az alkonyzóna nagyobb testű halainak halászata. Legfőképp a Hawaii környéki (gyakorlatilag a Csendes-óceán középső régiójában zajló) horogsoros tonhal halászat volt a vizsgálat alapja, a 2005-2022 közti időszakban kifogott halak adataiból.

Nemcsak a tényleges zsákmányt elemezték, hanem a visszadobott mellékes fogásokat is. Azért ez volt a munka alapja, mert ez a leghosszabb időszakra visszanyúló igazán részletes adatbázis.

Ezen felül egy globális felmérést is készítettek arról, hogy az alkonyzóna halfajai hol is lehettek érintettek az ipari halászatban, korábbi vizsgálatok adataiból összeállították, hol jelentek meg e fajok a halászhajók fogásaiban. A halak függőleges vándorlását egy konkrét műszeres vizsgálattal is mérték: a Taractichthys longipinnis nevű fajra, amely az alkonyzóna lakója, helyzetjelzőket applikáltak.

A helyzetjelzők információi elárulták, hogy minden nap több száz méteres függőleges vándorutat tesznek meg ezek a halak. Végül mindezekből kiderítették, hogy mekkora része lehet érintett az óceáni alkonyzóna állatainak a halászatban.

Fontos megérteni, hogy az olyan fajok, amelyeknek nincs kereskedelmi értékük, és ezért járulékos fogásként „visszaengedik” őket a tengerbe, nem igazán ússzák meg. A horogsoros halászatban a járulékos fogás fajoktól függően akár 80 százalékban elpusztulhat, de szinte mind elszenved valamiféle stresszt vagy konkrét sérülést.

A mélytengeri fajok abba pusztulhatnak bele fizikai sérülés nélkül is, ha a felszínre húzzák őket nagy sebességgel. Ezen sérült, vagy elpusztult egyedeket nem visszaengedik, hanem visszadobják, visszaöntik az óceánba.

Lehet legyinteni persze, hisz nem látjuk, nem is történik meg. Azonban ezek a szenvedő alanyok azoknak a halaknak a zsákmányai volnának, amelyekre irányul a halászat, így például a tonhalak lehetnek a ragadozóik.

Ráadásul kulcsszerepük van – a függőleges vándorlásuk révén – az óceánok hosszú távú szénraktározásában. A kutatók azt látták a vizsgálataikkal, hogy e halfajokra is nagy nyomás nehezedik az ember ipari léptékű halásztevékenysége miatt. Ráadásul meglehetősen gyér a róluk alkotott tudásunk.

Azt megmutatták a kutatások, hogy csökkent a gyakori alkonyzónás halak száma, az egyes egyedek mérete is kisebbé vált. Ráadásul, mivel jól ismert, hogy a járulékos fogásról sehol se készítenek a valóságnak megfelelő jelentéseket, sokkal nagyobb lehet a probléma, mint amit az adatok mutatnak.

Rendkívül fontos volna, hogy a valós mennyiséget jegyezzék fel a járulékos fogásnál, hogy pontosak legyenek a jelentések, mivel enélkül nem lehet megfelelő óvintézkedéseket se tenni. Talán még ennél is nagyobb szükség volna azonban a szabályozásra, a meglévő halászati szabályok szigorítására.