Közösségi összefogással éled újjá a természet Halásztelken

Az ökológiai élőhely-restauráció az egyik leghatékonyabb eszközünk arra, hogy visszaadjuk a természetnek azt, amit a múltban elvettünk tőle. Egy barnamezős, korábban ipari vagy intenzív mezőgazdasági célra használt, kimerített talajú terület helyreállítása különösen összetett, de hálás feladat.

A sikeres munka első és legfontosabb lépése az alapos történelmi és ökológiai feltárás. Pontosan meg kell vizsgálnunk, milyen volt a táj az intenzív emberi tevékenység megjelenése előtt, hogy hiteles célállapotot határozhassunk meg. Az előkészítés során emellett gondoskodni kell az esetleges szennyeződések kármentesítéséről és a talajszerkezet megfelelő stabilizálásáról is.

Amikor a tényleges helyreállításra gondolunk, hajlamosak vagyunk kizárólag faültetésben és erdősítésben gondolkodni. Bár az eredeti genetikájú, helyi viszonyokhoz alkalmazkodott őshonos fafajokkal történő erdőtelepítés valóban elengedhetetlen, a természet jóval sokszínűbb ennél.

A gyepek, rétek és vizes élőhelyek helyreállítása ugyanolyan kiemelt fontosságú a biológiai sokféleség szempontjából. Ezek a rendszerek hatalmas mennyiségű szén-dioxidot kötnek meg, és kulcsszerepet játszanak a helyi vízgazdálkodás kiegyensúlyozásában, biodiverzitásuk is kiemelkedő. A tervezés során azonban nemcsak a fizikai kialakításra, hanem a projekt utóéletére és hosszú távú fenntarthatóságára is gondolni kell.

Van, amikor az emberi jelenlét hasznos

Egy helyreállított élőhely csak akkor marad életképes, ha a karbantartását évekre előre biztosítjuk. Téves az az elképzelés, miszerint az embert és a gazdálkodást teljesen ki kell zárni a megújuló természetből. Bizonyos hagyományos emberi tevékenységek nagyon is helyénvalók a tájban, sőt, kifejezetten segíthetik a terület fennmaradását.

A legeltetéses állattartás vagy a pásztorkodás például kiváló és fenntartható módszer a nyílt gyepek cserjésedésének megakadályozására. A legelő állatok taposása és rágása természetes módon tartja karban az élőhelyet, teret engedve a ritka, fényigényes növényfajoknak. Sőt, bizonyos élőhelyeket az emberi kezelés nélkül nem lehetne megőrizni, annyira átalakítottuk a környezetünket. A szervezők úgy fogalmaznak, mi is tájgazdálkodunk, csak éppen a természetesség irányában.

Az utógondozás részeként persze folyamatos monitoringra van szükség, hogy lássuk, a beavatkozások valóban elérik-e a céljukat. Ha a visszatelepülő flóra és fauna esetleg máshogy reagál a vártnál, a fenntartási tervet rugalmasan és gyorsan módosítani kell.

Egy egykori iparterület, vagy túlhasznált, kimerült szántóföld ököszisztéma-szolgáltatásainak újjáélesztése nem csupán a helyi életközösségeket gyógyítja meg, hanem a klímaváltozás elleni harcban is fontos bástyát jelent. Szakértő tervezéssel és a hagyományos tájhasználat intelligens integrálásával a sebhelyes területekből újra élettel teli, önfenntartó oázisokat varázsolhatunk.

Élőhely-helyreállítás okosan, olcsón

A videó részletesen beszámol a tervezésről, a kivitelezésről és a lakosság szerepéről, az emberek elérésének módjáról:

A terület helyreállítását a National Geographic magyarországi felületein rendszeresen publikáló Bakó Gábor kezdeményezte 2012-ben, és Incze Gergely karolta fel. A projektben ez idő alatt több száz lakos vett részt. Szeretnék, ha a terület az önkormányzat gondozásába kerülne.

Ezért minden anyagilag megterhelő feladatot elvégeztek, hogy a fenntartás gyakorlatilag egy kertész megbízásánál, aki az öntözőt üzemelteti, ne kerüljön többe a jövőben. A halászteleki kezdeményezés fantasztikus és hiánypótló példája annak, hogyan ültethetők át a valóságba az élőhely-restauráció elméleti alapvetései. Az ilyen alulról jövő, közösségi projektek sokszor jóval gyorsabban és innovatívabban reagálnak a helyi kihívásokra, mint a bürokratikus beruházások.

Újszerű kísérletezés az élőhely-rekonstrukcióban

A főváros környéke ökológiai szempontból különösen sebezhető zóna: a beépítettség drasztikus növekedése és az infrastruktúra terjeszkedése miatt a természetes élőhelyek apró szigetekre zsugorodtak. Ebben a környezetben ez a kísérlet több szempontból is úttörő:

• Élő tudományos laboratórium: Az, hogy a helyreállítást kutatási céllal és folyamatos monitoringgal kötik össze, óriási érték. Így valós időben mérhető, hogy a klímaváltozás extrém hatásai (például a hosszan tartó aszályok vagy az agglomerációs hőszigethatás) közepette mely módszerek és őshonos fajok a leginkább ellenállóak. Az itt születő adatok később más települések számára is azonnal alkalmazható mintaként szolgálhatnak.
• Társadalmi beágyazottság és fenntarthatóság: A projektek utóélete kritikus. Egy közpénz nélküli, lakossági összefogással megvalósuló terület esetében a „gazdaszemlélet” szinte garantált. A közösség sajátjának érzi a tájat, ismeri a történetét, ami a hosszú távú fenntartás, gondozás és védelem legerősebb biztosítéka.