Alig ismerjük a körülöttünk élő növényeket és madarakat

A természetvédelmi szakemberek jó ideje figyelmeztetnek: a biodiverzitás válsága nemcsak arról szól, hogy eltűnnek egyes fajok, hanem arról is, hogy egyre kevésbé ismerjük a környezetünkben élő állatokat és növényeket, mert eltávolodtunk a természettől. Egy német kutatás során nemrégiben egy mezőgazdasági régió lakossága körében végeztek felmérést e témában.

Azt vizsgálták meg, hogy két szászországi kisváros és falusias környékének lakossága (453 fő) hány olyan növény- és madárfajt tud megnevezni, ami a környező rétek, szántók és legelők élővilágát képviseli. A vizsgálat során a kutatók az utcán szólították meg a kiszemelt alanyokat, és rövid kikérdezéssel gyűjtöttek adatokat. Az embereknek maguktól, fejből kellett megnevezni egy-egy helyben élő fajt, vagyis nem egy listáról kiválasztani.

Különösen a fejlett nyugati világban jelent problémát az, hogy az emberek eltávolodtak a természeti környezettől. Ennek egyik hatása az, hogy nem ismerik a körülöttük élő állatokat, vagy épp növényeket. Ez utóbbira külön szó is született: növényvakság. Nagyjából azt jelenti, hogy észre se vesszük a minket körbevevő növényvilágot.

Ha nem ismerjük az élővilágot magunk körül, akkor pedig azt se fogjuk felismerni, ha az szegényebbé válik. Sok esetben az emberek jobban ismerik a távoli tájak egzotikus élőlényeit, mint a közvetlen környezetükét.

Az eredmény egészen lesújtó: a régióban élő gyakori fajokból mindössze 15 növény és 21 madár szerepelt a lakosság kulturális tudáskészletében, fejenként átlag 2 helyi növényt és 3 madarat ismertek. A kulturális tudáskészlet részének azt tekintették a kutatók, amit a válaszadók legalább 5 százaléka ismert.

Összességében 165 növényt és 116 madarat neveztek meg, ám ezek igen jelentős része nem a környékbeli mezőgazdasági táj lakója volt, vagyis mindenfélét mondtak, ami csak eszükbe jutott, nem pedig valóban a környezetükben élő, kis odafigyeléssel minden nap látott fajokat.

Általánosan ismertnek azokat a madarakat és növényeket tekintették, amelyeket az emberek 20 százaléka ismert, e kategóriába mindössze 6 növény és 10 madár tartozott. Itt még csak nem is konkrét fajra kell gondolnunk, hanem például olyan általános dologra, mint varjak, harkályok, cinegék vagy ragadozó madarak mivel nagyon sokan még csak nem is fajneveket mondtak.

Rengeteg olyan faj volt, amit csak egyetlen ember említett, ez pedig arra utal, hogy lehetett egy-két „szuperismerő” a válaszadók közt, aki igen otthonosan mozgott a környék élővilágában, akár természetfotós, hobbimadarász, vagy például biológiatanár.

Néhány 45 évesnél idősebb válaszadó – ők általában jóval több növényt és madarat tudtak megnevezni – azt is elmondta, hogy a fajokat még fiatal korában ismerte meg, faluhelyen, ahol felnőtt, mivel a természetközeli életmód akkor még jellemzőbb volt. Magyarul, míg gyerekként valaki a szabadban játszott, vagy segített a kertben , egyszerűen ráragadtak ezek az információk.

Ma azonban sokkal kevesebb időt töltenek kinn a gyerekek, így esélyük sincs felszedni e tudást, és a generációk közti információátadás is megszűnt.

A növények közül a következőket ismerték jobban az emberek (gyakoriság szerint): pitypang, pipacs, búzavirág, százszorszép, csalán, lóhere, cickafark, kamilla. A madarak esetében ugyanez a lista így néz ki: veréb, varjak, cinegék, vágómadár alakúak (pl. ölyvfélék), rigó, fehér gólya, galambok, harkályok, szarka, szürke gém, vörösbegy, seregély, pintyek. E listából rengeteg olyan növény és madár is hiányzik, ami kimondottan jellemző e régióra.

A generációk közt elvesző tudásnak súlyos ára lehet. Aki nem ismeri a környezetét, az azt sem tudja, hogy nem az a normális, amit ma lát, hanem egy ennél gazdagabb, sokszínűbb világ, ami jórészt az elmúlt évtizedek során tűnt el. Ez olyan hétköznapi dolgokban is megmutatkozó veszteség, mint az irodalmi művek vagy a dalok szövegei – számos kutatás jutott arra, hogy e műalkotásokban egyre ritkábban és ritkábban szerepel a természet bármilyen formában.

Ma már sok kutató nem elégszik meg azzal, hogy feltár egy problémát, hanem igyekszik valamiféle ötletet is adni annak megoldására. Itt is éltek e lehetőséggel a szakemberek. Elmondták, hogy azzal lehetne javítani a természetismereten, ha aktív „természet-felhasználó” lenne valaki.

A régmúltban sok növényt gyógyhatása vagy ehető volta miatt ismertek az átlagemberek, másokat kulturális jelentőségük szinte dísznövényi státusba emelt. Ma is meg lehet ismerni az ehető növényeket, a gyógynövényeket, lehet különféle kézműves tárgyakat készíteni velük, vagy lehet – akár egy erkélyen is – virágokat nevelni.

Mindezt a tudást még online oktatás révén is át lehet adni, ahogy például Szlovéniában teszik. Azonban az élő környezetben még az oktatás is élvezetesebb és tartósabb tudást eredményez, ha gyakorlati alapokon nyugszik, és a szabadban tanulják meg a gyerekek az élőlények nevét.