Brutális módszer: ezek a kardszárnyú delfinek darabokra zúzzák prédáikat

Egy új tanulmány alapján a kardszárnyú delfinek eddig ismeretlen vadászati viselkedését sikerült dokumentálni – számol be a ScienceAlert. Úgy tűnik, a faj képes olyan sebességgel nekiúszni a holdhalaknak, hogy azzal szó szerint darabokra zúzzák zsákmányukat.

A kardszárnyú delfinek vadászata sok szempontból izgalmas, ezek a tengeri csúcsragadozók még fehér cápákat is képesek elejteni. A most bemutatott viselkedést először 2021-ben figyelték meg a Kaliforniai-öbölben, majd 2024-ben és 2025-ben is dokumentálták. A szakemberek úgy gondolják, a jelenség hátterében összehangolt stratégia áll.

Az egyedi vadászat során az egyik példány megtartja a Masturus lanceolatus nevű holdhalfaj egyik egyedét, míg egy másik eltávolodik, hogy lendületet vegyen, majd teljes sebességgel nekicsapódik a zsákmánynak. Az ütközés akkora erejű, hogy a hal teste darabokra szakad.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.

„Amikor először láttam ezt a viselkedést 2021 decemberében, lenyűgözött az ütközés energiája. Lélegzetelállító volt látni, ahogy egy csúcsragadozó ekkora sebességgel csapódik neki egy hatalmas halnak” – mondta Erick Higuera Rivas, a Conexiones Terramar tengerbiológusa.

Mi lehet a sajátos vadászati stratégia célja?

Úgy tűnik, hogy a nagy erejű ütközés nem a zsákmány megölésére szolgál. A felvételek részletes elemzése alapján a holdhalak valószínűleg már a becsapódás előtt elpusztultak, és belső szerveik is hiányoztak.

A kutatók szerint a kardszárnyúak valójában azért alkalmazhatják ezt a módszert, mert a holdhal rendkívül vastag, kollagénben gazdag bőre szinte lehetetlenné teszi, hogy egyszerűen széttépjék a zsákmányt. „Ahelyett, hogy feszítéssel próbálnák szétszakítani, a kardszárnyú delfinek hatalmas mozgási energiát használnak” – húzta alá Higuera Rivas.

A megfigyelések azt mutatják, hogy a viselkedésben a fiatal állatok is részt vesznek. Az egyik esetben egy fiatal egyed az ütközés után azonnal elkezdte elfogyasztani a szétszóródott húsdarabokat.

A kutatók azt sem zárják ki, hogy a módszernek tanulási szerepe is van. Mivel a holdhal lassú és gyakorlatilag veszélytelen zsákmány, jó lehetőséget kínál a fiatal példányok számára a gyakorlásra.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy további megfigyelésekre lesz szükség annak megállapításához, mennyire elterjedt ez a viselkedés. Ha azonban valóban egy sajátos vadászati technikáról van szó, akkor az újabb példája lehet annak, hogy a kardszárnyúak különböző populációi egymástól eltérő, generációról generációra átadott vadászati hagyományokat alakítanak ki.