Aszály sanyargatja a magyarországi fecskéket

Településeinknek megvannak a maguk jellegzetes fajai. Közéjük tartozik a sokak által kedvelt molnárfecske, amellyel egyes területeken már a fecskénél is gyakrabban találkozhatunk.

A molnárfecske Magyarország egyik legelterjedtebb fecskefaja, amely különösen a városi környezethez alkalmazkodott – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán. Míg ősei sziklafalakon, barlangokban és faodvakban költöttek, ma szinte kizárólag épületeken építik fel fészkeiket. Kedvelik a magas társasházakat is, ahol ereszek alatt, telepesen fészkelnek.

A faj egyik legkönnyebben felismerhető sajátossága a sárból épített, szinte teljesen zárt fészke. A füsti fecske nyitott csésze alakú fészkével szemben az ő otthonán csak egy apró berepülőnyílás található.

A tojó egy-egy költés során 4–6 tojást rak, és évente rendszerint két-három alkalommal is nevel fiókákat. Előfordul, hogy elhagyott fészkeit más madarak, leggyakrabban a verebek foglalják el.

Táplálékát apró repülő rovarok alkotják, amelyeket többnyire a levegőben kap el, de gyakran a házak faláról is összeszedi zsákmányát. Ősszel hosszú útra indul: a telet Afrika déli részén, a Szaharától délre tölti, tavasszal pedig ismét visszatér magyarországi költőhelyeire. Hazai állománya stabilnak tekinthető, ám a helyzet koránt sem ilyen egyszerű.

Nagy bajban a fecskék

Bár a fészekleverések szerencsére egyre ritkábbak, sokan még ma is bosszúságként tekintenek a fecskefészkek alatti ürülékre. Pedig létezik egészen egyszerű megoldás: a fészek alá szerelt kis deszka, az úgynevezett fecskepelenka felfogja a lehulló piszkot, miközben a madarak zavartalanul költhetnek.

A fecskék életét újabb kihívásként az élőhelyek átalakulása, a rovarok ember okozta egyedszámcsökkenése, valamint a klímaváltozás nehezíti meg. Fészkeik építéséhez ragadós sárra van szükségük, csakhogy a tartós szárazság miatt sok helyen kiszáradt a talaj, eltűntek a pocsolyák, és egyre nehezebben találnak megfelelő építőanyagot. A helyzetet tovább rontja, hogy a településeken egyre több a beton- és térkőburkolat, miközben eltűntek a régi utcai vízcsapok, jószágitatók és felázó földes területek is.