Szokatlanul korán kiszáradtak idén szikes tavaink

A sekély szikes tavak esetében a kiszáradás természetes folyamat, a mostani rekkenő aszályban viszont a megszokottnál korábban következett be.

Szokatlanul korán száradtak ki idén Magyarország sekély szikes tavai – derül ki a Fertő-Hanság Nemzeti Park közleményéből.
Mint írják, a sekély szikes tavak esetében a kiszáradás természetes folyamat. Nem feltétlenül következik be minden évben, de a nyár végéhez közeledbe könnyen előforudlhat, hogy részlegesen vagy teljesen eltűnik belőlük a víz.
Ilyenkor a szikes aljzat mély repedésekkel határolt, betonkemény oszlopokra tagolódik, és a sók akár kristályos formában kiválhatnak a felszínen. A felszínre helyenként nemezszerűen rászáradnak a moszatok, amit az erős szelek felszaggathatnak és tovahordják szerte a tájban.
Az idei rekkenő aszályban ez a kiszáradás viszont a megszokottnál korábban következett be.
A szárazság nemcsak a hazánk sekély vizeit érinti, hanem a legnagyobb víztesteinket is, például a Balatont és a Dunát. Utóbbi rendkívül alacsony vízállásáról az Európai Unió nemrég műholdfelvételeket is megosztott.









































































































































































































