Elképesztő alagútrendszereket ásnak a mezei hörcsögök

A hörcsögöket sokan otthoni kiskedvencként ismerik, pedig az Alföldön a szabadban élik mindennapjaikat. A mezei hörcsög (Cricetus cricetus) kifejezetten tarka bundájáról ismerhető fel: hátát sárgásbarna szőrzet borítja, pofáját világosbarna, sárgás és fehér sávok díszítik, a hasa pedig koromfekete. Súlyosan veszélyeztetett állat, Nyugat-Európában már kétségbeesetten védik és keresik, hazánkban azonban még ennél jobb helyzetben van.

A Kiskunsági Nemzeti Park tájékoztatója szerint a mezei hörcsögöket magányos életmód jellemzi. A hímek és nőstények kizárólag a párzási időszakban hajlandóak elviselni egymás társaságát, egyébként kerülik egymás közelségét. Föld alatti birodalmukat szigorúan őrzik, a határokat pedig saját mirigyváladékukkal jelölik meg.

Akár 6–8 méter hosszú alagútrendszert ásnak maguknak a puha, mezőgazdasági talajba. Különféle rendeltetésű helyiségeket alakítanak ki, a hálókamrát puha növényi szálakkal bélelik ki, az éléskamrákban táplálékot raktároznak el, az ürítéshez pedig külön latrinákat ásnak, amelyeket befalaznak, ha megtelnek.

A járatrendszerből több ki és bejárat is nyílik, így veszély esetén a hörcsögök azonnal bele tudnak ugrani ezekbe a függőleges aknákba, és eltűnnek a ragadozók szeme elől.

Veszlyben a mezei hörcsög

A mezei hörcsög zöld növényeket, gabonamagvakat, gyümölcsöket, rovarokat, gilisztákat és csigákat is fogyaszt. De nem eszik meg minden élelmet, ami elé kerül:  hatalmas pofazacskóit teletömi terméssel, majd a zsákmányt a föld alatti raktárakba viszi. Egy dörzsöltebb, öregebb hím a nyár folyamán akár 3–5 éléskamrát is csordultig tölt élelemmel, ezt éli fel a hideg hónapok folyamán.

A hörcsögök elképesztő gyosasággal tudnak szaparodni megfelelő körülmények között, ennek ellenére az elmúl évtizedekben sok élőhelyükön megfogyatkozott a számuk. ennek oka, hogy nehezen viselik az intenzív mezőgazdaság, a nagytáblás, vegyszerigényes kultúrák és a klímaváltozás hatásait. Az 1950-es évek óta a faj szaporodási rátája folyamatosan és drasztikusan zuhan.

Bár a múlt században még ádáz kártevőként üldözték, mára a leggyorsabban visszaszoruló európai emlősfajjá vált. Mindössze három olyan ország maradt egész Európában, ahol még stabilnak mondható állományok vannak: Csehország, Románia, valamint Magyarország.