A méhek is „fintorognak”, ha rossz ízt éreznek

A poszméhek nyelvének mozgása elárulhatja, hogyan reagálnak a kellemes és kellemetlen ízekre.

Mint olyan sok mindenről a biológiában, az állatok arcán tükröződő érzésekről is gondolkodott Darwin, majd külön könyvet is szentelt e témának . Könnyen érthető, akinek van háziállata, maga is felismeri az állat reakcióin, hogy az mit érezhet.
Arról ne is beszéljünk, hogy mi emberek egymáson, egymás arckifejezésén is általában jól eligazodunk, s látjuk a másik ember arcán, hogy az miként reagál valamire. Az ausztrál Macquarie Egyetem számolt be, hogy nemcsak az emlősök, de akár a rovarok is rendelkezhetnek efféle képességgel.
Sok éve bemutatták már a szakemberek azt, hogy a kisbabák és a bébipatkányok ugyanolyan arckifejezésekkel reagálnak az édes és a keserű ízekre. A kutatók szerint pontosan leolvasható a patkányok arcáról, mit szeretnek, mit nem. Az emlősök esetében az ember könnyen elfogadja azt, hogy leolvasható az arcról, mit érez az állat. No de mi a helyzet más állatokkal, például az ízeltlábúakkal?
A rovarok arca nem valami könnyen mozgó, puha képződmény, hanem merev, szilárd kitinpéncél takarja, így az ő reakcióik valahogy másképp kell megnyilvánuljanak. Az ausztrál szakemberek és kínai kollégáik poszméheket vizsgáltak meg, arra voltak kíváncsiak, van-e kapcsolat az állatok nyelvének mozgása és a tapasztalt ízélmény között. Pipettából egy-egy csepp édes oldattal, illetve keserű ízű sóoldattal kínálták a poszméheket és figyelték, miként reagálnak.
Az édes íz hatására a méhek öltögették a nyelvüket (lásd a fenti videóban), mintha csak a szájukat nyalogatnák. Amikor viszont sós cseppet kínáltak neki, az első nyalás után visszarántották nyelvüket és heves szájtisztogatásába kezdtek (a madarak egyébként pontosan ugyanígy reagálnak a rossz ízű táplálékra). A kutatók külön tesztekkel azt is igazolták, hogy ez a reakció valóban az állat érzéseit tükrözi, és nem automatikus testi reflex az adott íz hatására.
A méheket különféle idegrendszerre ható szerekkel (pl. dopamin) is kezelték és felmérték, ezek hatására miként változik a cukoroldatra adott viselkedésük. Kiderült ezáltal, hogy a nyelvöltögetést az idegrendszer kémiai változása is befolyásolja.
Mindezek azt jelentették, hogy a poszméh az emlősökhöz hasonlóan egyéni módon reagál a kedvelt és nem kedvelt dolgokra. A nyelv öltögetése megfelelhet a száj megnyalásának, a nyelv visszahúzása és törölgetése pedig a rossz íz által kiváltott fintorgásnak. A rovarok, e kísérletek alapján jóval többek, mint egyszerű reflex-gépek. Egyéni érzéseik lehetnek, és ha figyelünk a reakcióikra, akkor bepillanthatunk egy picit a belső világukba is.










































































































































































































