Megfejthették a boszorkánykörök titkát

A sajátosan, gyűrű alakban növő gombák régóta foglalkoztatják az embereket.

A sajátos, körben megjelenő gombacsoportok, azaz az úgynevezett boszorkánykörök vagy boszorkánygyűrűk régóta foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Világszerte számos néphagyomány, legenda kötődik hozzájuk, egyes kultúrák úgy vélték, hogy kialakulásuk a boszorkányok vagy manók táncához kötődik. Egy új tanulmány most segít valódi, tudományos magyarázatot adni a jelenségre – számol be a ScienceAlert.
A kutatók jó ideje tudják, hogy a gombák föld alatt húzódó, finom fonalakból álló szövedéke, a micélium a kiindulási ponttól kifelé terjeszkedik, és a termőtestek ennek a növekedési frontját követve jelenhetnek meg kör alakban. Az ugyanakkor eddig nem volt ismert, hogy miért is fejlődik ki az egészen szabályos, gyűrűs szerkezet.
Hanna Johannesson, a Stockholmi Egyetem mikológusa és munkatársai két, egy uppsalai temetőben növő gyűrűt vizsgáltak meg, amelyeket a mezei szegfűgomba (Marasmius oreades) nevű faj hozott létre.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
A talaj különböző pontjaiból vett minták DNS-elemzésével kimutatták, hogy a gomba örökítőanyaga nemcsak a felszínen látható szekfűgombák környékén, hanem a talajban is nagy koncentrációban fordul elő a gyűrű peremén. A kör belsejében viszont a gombához köthető DNS mennyisége a háttérszintre esett vissza, ami arra utal, hogy maga a föld alatti micélium is gyűrű alakban helyezkedik el.
A menekülés nyomai lehetnek a boszorkánykörök
A kutatók ezután a boszorkánykör egyes részeit kiásták, elfordították vagy más helyre ültették, majd 14 hónappal később megvizsgálták, miként folytatódott a növekedés. Az eredmények leginkább az úgynevezett menekülési hipotézist támasztották alá, amely szerint a gomba számára a növekedési front mögött egy időre kedvezőtlenné válik a talaj, ezért folyamatosan kifelé terjeszkedik, elhagyva az általa már „bejárt” területet.
Ennek több oka is lehet. Az egyik magyarázat, hogy a gomba a növekedése során átmenetileg kimerítheti a talaj tápanyagait, de az sem kizárható, hogy olyan anyagokat bocsát ki, amelyek egy időre gátolják saját további növekedését. A hatás azonban nem tartós, a kör közepére visszaültetett gombarészek később ismét növekedni tudtak.
A szakértők kiemelik, hogy további vizsgálatokra, több boszorkánykör elemzésére és laboratóriumi kísérletekre lesz szükség ahhoz, hogy pontosan kiderüljön, mi alakítja ki a jellegzetes körformát. Az eredmények ugyanakkor azt mutatják, hogy a talajból közvetlenül kinyert DNS segítségével a gombák természetes környezetben zajló, föld alatti növekedése is részletesen vizsgálható.









































































































































































































