Szépségük miatt kerülhetnek előnybe egyes lepkefajok

A lepkékre általánosságban igaz, hogy szépek, de köztük is vannak kiemelkedők. Egy olasz vezetésű kutatócsoport azt mérte fel nemrégiben, hogy mely európai lepkéket tartják az emberek szebbnek, és ennek eredményét összevetették a lepkékkel kapcsolatos kutatások, lepkemegfigyelések adataival.

Arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy vajon a szebbnek látott lepkékre a kutatások is nagyobb figyelmet fordítanak-e. Azt is ellenőrizték, hogy a természetvédelmi törekvésekben mely lepkefajok szerepelnek inkább. Az eredményeiket a Current Biology folyóiratban publikálták.

Képzeljük el, mi volna, ha egy égő házból a tűzoltók csak a csinos, fiatal lányokat mentenék ki, mindenki más bennégne. Valami ilyesmi zajlik a természetvédelemben: egyes, látványos fajokra különös figyelmet fordítunk, míg másokkal egyáltalán nem foglalkozunk.

Mindenki a jegesmedvéről, a pandáról, vagy épp a hópárducról beszél, ezeket akarjuk megmenteni, miközben az élővilág egészének fennmaradásában a giliszták, a dögbogarak vagy épp a talajlakó atkák nagyságrenddel fontosabb szereplők. Azonban a legfontosabb mégse egyes fajok, hanem komplex élőhelyek megóvása volna.

A kutatásban a világ száz országából több mint 21 ezer fő vett részt. Nekik az volt a feladatuk, hogy mintegy 500 európai lepkefajt a fotóik alapján osztályozzanak, 1-10 közti skálán határozzák meg, mennyire szépek az egyes fajok.

Az osztályzatok alapján a kék és a sárga, vagy épp a kontrasztos színű és mintázatú lepkéket tartja az ember a legszebbeknek. Szintén a szépség jele volt az, ha egy fajnak farkincás, vagy megnyúlt szárnya volt. A legkevésbé szépnek a barnás árnyalatú, kontraszt nélküli mintázatú lepkéket sorolták be.

A legszebbek közt voltak a nálunk is élő kék lonclepke, vagy a fecskefarkú lepke, a legkevésbé szépek közt pedig a busalepkék vagy az ökörszemlepkék barnás, drappos képviselőit találták a kutatók.

Az eredmény egyértelmű összefüggést mutatott: a szebbnek ítélt fajokat az emberek gyakrabban fényképezik és keresik, de a tudomány is többet foglalkozik velük. Ez a hatás akkor is kimutatható maradt, amikor figyelembe vették, hogy egy faj mekkora területen honos, milyen nagy méretű, vagy épp mennyire könnyen lehet észlelni.

A szépség még a természetvédelmi döntésekre is hatással lehetett. Az 1979-es Berni Egyezménybe az átlagosnál több látványos küllemű lepkefaj került be. Az EU későbbi Élőhelyvédelmi Irányelve  nagyrészt átvette ezt a fajlistát, majd ezek a fajok a természetvédelmi támogatásoknál is előnyt élveztek. Így a korábbi, szép fajok iránti elfogultság hatása évtizedeken át fennmaradhatott.

Szerencsére nem mindenhol tapasztalható ilyen elfogultság. A Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) európai vörös listáin a kevésbé szép fajok voltak többségben, azok valós veszélyeztetettsége szerint. Ezek közt sok csak kis elterjedési területtel rendelkező, sötét színű, hegyvidéki faj, amely eleve érzékeny a klímaváltozás hatásaira. A kutatók azonban felhívják a figyelmet arra, hogy felül kell vizsgálni a hivatalos természetvédelmi irányelveket, hogy ne az döntse el egy faj sorsát, mennyire szép az ember szerint, hanem a tényleges kihalási kockázata és ökológiai jelentősége.