Partokat bontanak, réteket és erdőket élesztenek újjá Európa Amazonasán

Európának létezik egy csaknem összefüggő folyami tája, amelyet nem állíthatnak meg az országhatárok sem. A Mura, a Dráva és a Duna mentén öt országon, Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Magyarországon és Szerbián átnyúló UNESCO bioszféra-rezervátum folyókat, ártéri erdőket, mellékágakat, holtágakat, kavics- és homokpadokat, vizes élőhelyeket, valamint réteket kapcsol össze, egyetlen hatalmas ökológiai rendszerben.

A terület 2021-ben vált az UNESCO első öt országot összekapcsoló bioszféra-rezervátumává, és idén már az ötödik évfordulóját ünnepeltük.

A folyó és a hozzá kapcsolódó élőhelyek rendszere

A bioszféra-rezervátum egy hatalmas természetvédelmi terület, de ennél jóval több. Az UNESCO koncepciójának lényege, hogy az értékes ökoszisztémák megőrzése mellett szemléletesen megmutassa, hogyan férhet meg egymással a természetvédelem, az emberi jelenlét és a fenntartható tájhasználat.

Hogyan kapcsolódik egy-egy ritka faj vagy életközösség fennmaradása egy meglevő, hagyományos vagy eltűnő tájhasználathoz? És ezzel összefüggésben hogyan kapcsolódik össze a tradicionális életforma, a helyi sajátosságok és a természet védelme?

A tájat gyakran „Európa Amazonasaként” emlegetik. Maga a hasonlat arról a rendkívüli természeti gazdagságról és folyami dinamikáról mesél, amelyet a Mura, Dráva és Duna térsége máig megőrzött.

Négy napon át ezt a folyami rendszert követtük egy több országot érintő nemzetközi médiaúton. Ausztriából indultunk, Szlovénián és Horvátországon keresztül haladtunk a Mura, majd a Dráva mentén, hajóra szálltunk Eszéknél, hogy a vízről érjük el a Dráva és a Duna találkozását, végül Magyarországon, Bátánál zártuk az utat.

Olyan szinte érintetlen természeti területeket és helyszíneket látogattunk végig, ahol részben az ember korábbi beavatkozásainak következményeit próbálják most visszafordítani. Erről szól a LIFE RESTORE for MDD nevet viselő program is. A különböző, általunk felkeresett projekt helyszínein más és más problémával találkoztunk.

Akad, ahol szükség szerint kiszélesítik a korábban szabályozott folyómedret. Máshol réteket vagy ártéri erdőket állítanak helyre. Néhol egy korábban leválasztott mellékágat kapcsolnak vissza a folyóhoz. Erdőket telepítnek és az inváziós növényeket szorítják vissza. Védett lepkéknek hoznak létre természetes folyosókat. Vagy éppen egy holtág ökológiai állapotán javítanak.

A folyó nem ismeri az országhatárokat

Mielőtt azonban végigjárnánk a több országot érintő program egyes helyszíneit, nézzük meg, hogy mit jelent mindez, és hogyan valósul meg Magyarországon. Dr. Barina Zoltánnal, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével a négynapos út utolsó napján találkoztunk a szerb-horvát-magyar határnál, aki az addigi személyes tapasztalatainkat új perspektívába helyezte.

Medermélyülés, eltűnő vagy kiszáradó mellékágak, erőművek hatása, inváziós fajok, csökkenő halállomány. Az előző napokban újra és újra ugyanazoknak a problémáknak más-más arcával találkoztunk. De vajon melyek érintik leginkább a Mura, a Dráva és a Duna magyarországi szakaszait?

Már maga a kérdés rávilágít arra, miért különleges és egyben miért nélkülözhetetlen az öt ország együttműködésére épülő bioszféra-rezervátum.

Igazából, ahogy a természet nem ismer határokat, úgy a problémák sem. És pont ez a lényege az egésznek, hogy ezek a problémák ugyanúgy jelentkeznek minden országban. Ami néhány vagy akár több száz kilométerrel feljebb történik, annak következményei lejjebb is megjelenhetnek. A magyar Mura ebből a szempontból ráadásul kedvező helyzetben van. A hazai szakasz az egyik legjobb, és jóval természetesebb állapotot őriz, mint például az erősen szabályozott osztrák vagy szlovén szakaszok” – mutatott rá dr. Barina Zoltán, miközben a program utolsó helyszíne, Báta felé haladtunk.

Ahogy kiemelte, a Dráván viszont erőteljesen látszik, hogy milyen összetetté válhat egy határokon átnyúló probléma. A horvátországi Dubrava (Donja Dubrava, Alsódomború) vízerőmű mindössze tizenkét kilométerre található a magyar határtól.

A szakember szerint egyrészt gondot jelent, hogy a létesítmény visszatartja a folyó által szállított hordalék egy részét, másrészt rendkívül komoly a csúcsra járatott energiatermeléshez kapcsolódó vízszintingadozás. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy napi szinten kétszer, akár egy métert változhat is a víz magassága. Ami mind az állatoknak, mind a növényeknek gyakorlatilag kezelhetetlen.

Egy ilyen gyors változás egészen más időléptékben zajlik, mint amelyhez a folyópart élővilága alkalmazkodott. Most el lehet képzelni azt, hogy egy hal lerakja reggel az ikráit, aztán délutánra elviszi a víz, vagy fordítvA

– említett egy szemléletes példát a WWF szakértője, ami azonnal kézzelfogható közelségbe helyezi a probléma léptékét.

Amikor eltűnik a víz a mellékágakból

A probléma másik, hazánkban jól érzékelhető része a folyómedrek süllyedése. Ha a főmeder egyre mélyebbre kerül, miközben a hozzá kapcsolódó mellékágak medre nem követi ezt a változást, egy idő után már csak magasabb vízállásnál „jut” oda víz.

Közben a mellékágakban lerakódó hordalék tovább emeli azok fenékszintjét, így a kapcsolat fokozatosan még gyengébbé válhat, megszűnik az ártér oldalirányú folytonossága, kapcsolódása.

Ennek egyik példája éppen a sajtóút magyarországi végpontja, a bátai holtág, ahol a LIFE RESTORE for MDD egyik hazai beavatkozását tervezik. A program szerint itt egy régi dunai mellékág helyreállítása a cél. A jelenség ráadásul önmagát erősítheti. Amikor végre víz kerül egy mellékágba, a hordalék egy része ott ülepszik ki, tovább töltve annak medrét.

Dr. Barina Zoltán úgy véli, hogy ez egy szomorú, végeláthatatlan folyamat, mert a valós kiváltó okokat nem mindig sikerül kezelni. És ezért sem számít feltétlenül látványos természetvédelmi munkának egy folyó helyreállításának folyamata.

Visszaadni valamennyit a folyó mozgásteréből

A korábbi évtizedek folyószabályozásai során sokszor éppen a folyók és mellékágai közötti kapcsolatok egy részét szüntették meg. Utóbbiak bejáratához épített kőművek, sarkantyúk és más szabályozási létesítmények úgy módosították a sodorvonalat és a hordalék lerakódását, hogy idővel megindul egy-egy mellékág feltöltődése, és vízellátása csökkent. Ezért érdemes és kell újragondolni ezeknek a korábbi beavatkozásoknak a szerepét.

Ahol egy nemzeti park van, ott feltehetjük a kérdést, hogy miért kell partvédelem, mert mitől védjük meg a partot. Attól, hogy természetes élőhelyek legyenek ott?

Magyarországon azonban már történtek olyan beavatkozások, amelyek éppen ellenkező irányba mozdultak. Szabályozó műveket bontottak vissza például azért, hogy több víz juthasson a mellékágakba. A mostani projektben is lesznek hasonló munkák.

A Mura mellett három helyszínen indulnak beavatkozások, amelyek között mederkotrás, vízkivezetés és az ártér vízellátásának javítása is szerepel, míg a Dráva mentén többek között komplex élőhely-helyreállítás és vízmegtartás zajlik vagy készül” – hangsúlyozta dr. Barina Zoltán, aki szerint itt egy újabb probléma kerül elő. Konkrétan, hogy milyen vízállásra tervezik a helyreállítást egy változó folyón.

18 fotó

Ahogy hozzáteszi, egy mellékág visszakapcsolását mérnöki számításokkal lehet megtervezni, de ha közben tartósan megváltoznak a vízjárási viszonyok, a korábbi referenciaértékek ugyanúgy elveszíthetik aktualitásukat és megbízhatóságukat.

Tehát ha a jövőben folyamatosan olyan extrém kisvizek lesznek, mint amilyeneket most tapasztalnak a szakemberek, és ezzel a középvíz szintje is alacsonyabbra kerül, akkor ezeket mind-mind át kell értékelni.

Több oldalról érkeznek a problémák

A folyók összekötő szerepének akad azonban egy kevésbé kedvező oldala. Az inváziós fajok a vízhez hasonlóan nem tisztelik az országhatárokat. A probléma az emlősöktől és halaktól egészen a növényekig számos élőlénycsoportot érint a Mura, Dráva, Duna térségében.

Dr. Barina Zoltán botanikusként meglehetősen közelről követi az idegenhonos növényfajok terjedését. A WWF szakértője úgy véli, már kétszáznál is több idegenhonos növényfajt gyűjtöttek össze a magyar területeken, de az olyan állatfajok is egyre komolyabb gondot jelentenek, mint például az ékszerteknős vagy a nutria. Utóbbi nem egyszerűen versenytársa lehet az őshonos élővilágnak, hiszen járataival megbontja a partoldalakat és az árvízvédelmi töltéseket.

Mindez nem kezelhető azonban szeparált jelenségként, hiszen ez a probléma nemcsak a bioszféra-rezervátumban, hanem máshol is jelentkezik. Egy ilyen, nemzetközileg elismert természetvédelmi terület arra is válaszokat adhat, hogyan lehet ezt a természeti értékeket, természetvédelmi szempontokat maximálisan figyelembe véve kezelni.

De talán éppen ezen a ponton válik jobban érthetővé, miért volt érdekes országról országra végigkövetni a folyók rendszerét. Az Ausztriában kiszélesített Mura-meder, a szlovéniai erdő-helyreállítás, a horvát rétek, a visszacsatolt drávai mellékág vagy a bátai holtág első pillantásra különálló természetvédelmi beavatkozásoknak tűnhetnek.

Valójában viszont valahol ugyanannak a kérdésnek különböző válaszai. Hogyan lehet egy évszázadokon át szabályozott folyórendszernek ismét valamivel több teret adni?

Öt ország, három folyó, egy közös helyreállítási program

Bár a problémák országról országra változhatnak, a folyórendszer mégis csak egységben kezelhető. Erre épül a LIFE RESTORE for MDD projekt, amely Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Magyarország és Szerbia közös természet-helyreállítási programja.

Ahogy Lisa Wolf, a LIFE RESTORE for MDD projektmenedzsere bemutatta, a 2023 októberében indult, ötéves projektet öt ország 17 partnerszervezete valósítja meg, mintegy 20 millió eurós költségvetéssel, amelynek 67 százalékát az Európai Unió LIFE programja finanszírozza. A cél elsősorban az UNESCO Mura–Dráva–Duna Ötoldalú Bioszféra-rezervátum folyó menti erdeinek megőrzése és helyreállítása.

A beavatkozások léptékét jól mutatja, hogy:

• 29 helyszínen,
• 17 Natura 2000 területen terveznek helyreállításokat,
• 336 hektár ártéri erdő rehabilitációja mellett mellékágakat kapcsolnak vissza a főmederhez,
• kiszélesítik a korábban szabályozott folyómedret,
• holtágakat állítanak helyre,
• a nemesnyár ültetvényeket természetesebb ártéri erdőkké alakítják.

A mellékágak visszacsatolása és a mederszélesítés összesen nagyjából 54 kilométernyi folyószakaszt érint, a tervek pedig mintegy 966 ezer köbméter hordalék megmozgatásával számolnak. A projekt egyik legfontosabb sajátossága azonban éppen az, amiről dr. Barina Zoltán is beszélt: ezek nem egymástól elszigetelt természetvédelmi akciók, hanem egyetlen, országhatárokon átívelő folyórendszer helyreállításának különböző elemei és aktuális lépései.

Amikor nem elég békén hagyni a folyót

Az első állomásunkon, az ausztriai Halbenrain közelében, a Sulzbach és a Mura találkozásánál azonnal kézzelfoghatóvá vált, mit jelent visszaadni valamennyit a folyónak a korábbi mozgásteréből. A helyszínen mintegy 450 méter hosszan szélesítik ki a Mura medrét. Eltávolítják a jelenlegi partvédelmet, azt 30–50 méterrel kintebb helyezik. Ezzel olyan területet engednek át a folyónak, ahol ismét saját dinamikája alakíthatja a partot.

A cél, hogy idővel kavicspadok, mélyebb és sekélyebb vízterek, valamint más, természetesebb mederformák jöjjenek létre. A tervek szerint a beavatkozás mintegy 30 ezer köbméternyi hordalékot mozgósíthat, miközben javíthat négy hektárnyi ártéri erdő vízellátási viszonyain.

Elsőre kissé talán ellentmondásosnak tűnik. Ha egy folyó természetesebb működését szeretnénk visszaállítani, miért van szükség markológépekre, partbontásra és több tízezer köbméter hordalék megmozgatására?

„Ezen a Mura-szakaszon már nem elegendő a passzív természetvédelem. A folyó medre folyamatosan mélyül, és sok helyen meggyengült vagy megszűnt a kapcsolat a folyó, a part és az ártér között.

A helyreállításhoz ezért paradox módon kell beavatkozni. Eltávolítani vagy hátrébb helyezni azokat a műszaki korlátokat, amelyek nem engedik, hogy a folyó ismét maga alakítsa a medrét

– hangsúlyozza Christine Konradi, a stájer tartomány vízgazdálkodási, erőforrás- és fenntarthatósági részlegének projektmenedzsere.

Tény, hogy mindez korántsem mindig népszerű megoldás. A folyópart átalakítása egyszerre érint természetvédelmi, vízgazdálkodási és tulajdonosi érdekeket, ezért a Sulzbachnál végzett munkákat több lehetséges hidrológiai forgatókönyv modellezése előzte meg.

A tervezésnél megvizsgálták, hogyan hat majd a beavatkozás a környező területekre, a folyó ökológiájára, illetve milyen fenntartásra lesz szükség később. A cél a természetes folyódinamika beindítása, a folyó ökológiai átjárhatóságának javítása és egy ellenállóbb ártéri rendszer kialakítása.

Az ökológiai rendszer ugyan nem ismeri az országhatárokat, a természetvédelem viszont igen. Andreas Schuster, az UNESCO Mura–Dráva–Duna Ötoldalú Bioszféra-rezervátum osztrák oldalának szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy az öt részt vevő országban eltérő jogszabályok, fejlesztési feltételek és természetvédelmi gyakorlatok között kell ugyanazokat a közös célokat megvalósítani.

Az egyik legfontosabb feladat ezért nem közvetlenül a folyónál kezdődik. A szakember szerint legalább ilyen lényeges, hogy a helyben élők értsék, mit jelent a bioszféra-rezervátum, és miért lehet fontos számukra. Ezt szolgálják többek között az oktatási programok és a nagykövetképzések is.

Közben elkészült a következő tíz év bioszféra-kutatási terve, a természetvédőknek pedig önkormányzatokkal, vízügyi szakemberekkel, területhasználókkal és számos más helyi szereplővel kell együtt dolgozniuk.

Szlovéniában az erdő is a folyóról mesél

A Murát követve Szlovéniában, Hrastje Mota térségében már jóval nagyobb léptékben találkoztunk ugyanezzel a problémával. A folyó egykor széles árterében szabadon változtatta a medrét, ma természetes dinamikája jóval keskenyebb sávra szorul. A folyószabályozás és a felsőbb szakaszokon működő vízerőművek miatt kevesebb kavics (görgetett hordalék) érkezik, a meder egyre mélyebbre vágódik, ezzel együtt pedig a környező területek talajvízszintje is csökken.

Aleksander Koren, a Szlovén Köztársaság Természetvédelmi Intézetének projektkoordinátora szerint ezen a szakaszon a folyó medre az elmúlt évtizedekben mintegy két-három métert mélyült. Hrastje Motánál ezért több száz méteren bontják vissza a partvédelmet, egy új védművet pedig 15–85 méterrel kintebb építenek meg, hogy a folyó ismét nagyobb területet kapjon saját medrének alakításához. A 2,4 hektárt érintő beavatkozástól a természetes hidromorfológiai folyamatok helyreállítása mellett a talajvízszint emelkedését és a biodiverzitás növekedését is várják.

Hogy mennyit változott közben a Mura, azt egy helyi horgász saját maga tapasztalta meg. Mintegy tizenöt éve jár rendszeresen erre a folyószakaszra, és a véletlen találkozás során arról mesélt, hogy a korábban rendkívül változatos halállomány jelentősen megváltozott.

Mára több, a területre jellemző faj eltűnt vagy feljebb húzódott a folyón, miközben új fajok jelentek meg. Saját tapasztalatát osztja meg, amikor arról beszél, hogy a Mura vízszintje ma alacsonyabb, mint korábban, és a halállományra egyre nagyobb nyomást gyakorol a nagy számban megjelenő kormoránok jelenléte.

A helyreállítástól ezért azt reméli, hogy a kiszélesedő, változatosabb mederrel a folyó ismét „vadabbá” válhat, a sekélyebb parti területek pedig új szaporodóhelyeket teremthetnek a halak számára.

A helyreállítás azonban a szlovén szakaszon sem ér véget a víz partján. A meder bevágódása, a megváltozott vízjárás és a mellékágakkal való kapcsolat gyengülése hatással van az ártéri erdőkre is, miközben az inváziós fajok tovább nehezítik azok természetes megújulását.

A projekt ezért összesen 19 hektárnyi ártéri erdő állapotán próbál javítani Szlovéniában, ahol az idegenhonos és inváziós fákat (köztük a hibrid nyarakat és a zöld juhart) fokozatosan őshonos fajokra cserélik.

Ennek egyik helyszínét Ižakovci (Murasziget) mellett, a Love Island (Otok Ljubezni) közelében néztük meg, ahol Peter Grandič, a Szlovén Állami Erdészet szakembere mutatta meg nekünk az új telepítéseket.

Jól látszik, hogy többek között őshonos tölgyeket ültetnek, a fiatal fákat pedig kerítéssel védik a vadaktól. A szakember szerint a terület korábban jóval több vízhez jutott, később azonban jelentősen kiszáradt, ami érintette az őshonos erdőállományt. A cél ezért egy „működőképes” ártéri erdő regenerációjának elindítása.

Folyosókat alakítanak ki a lepkéknek

A következő helyszínen, Horvátországban már azt látjuk, hogy egy folyó helyreállítása jóval többet jelent a mederrendezésnél. Donje Međimurje (Alsó-Muraköz) mozaikos táján például fokozatosan tűntek el az egykor legeltetésre és kaszálásra használt rétek. Egy részüket felszántották, másokat cserjék, fák és inváziós fajok foglaltak el.

Monika Cindrić, a Međimurje Nature természetvédelmi intézmény igazgatója arról mesél, hogy most ezeket a réteket próbálják visszaállítani, míg kollégája, a senior projektmenedzser Ivana Horvat két emblematikus, veszélyeztetett lepkefaj példáján mutatja meg, milyen összetett ökológiai kapcsolatokat szükséges ehhez megőrizni. Ez a projekt egyik kivételesen kedves része számomra.

A vérfű-hangyaboglárka (Phengaris teleius) és a sötét hangyaboglárka (Phengaris nausithous) fennmaradásához ugyanis nem elég magukat a lepkéket védeni. Úgynevezett folyosókat kell kialakítani nekik ahhoz, hogy biztonságosan tudjanak mozogni és szaporodni.

Életciklusuk bizonyos szakaszában a hernyók hangyabolyokba kerülnek, ahol a rovarok gondozzák őket, miközben azok lárvákkal táplálkoznak. Ehhez elengedhetetlenül fontos a jól működő réti élőhely. A projektben ezért több hektárnyi területet vásárolnak fel és állítanak helyre, valamint olyan élőhelyi kapcsolatokat alakítanak ki, amelyeken keresztül a lepkék mozoghatnak.

A mozaikos táj ráadásul más ritkaságoknak ad otthont, köztük a védett kockás liliomnak (Fritillaria meleagris).

Hasonló folyamatokat a határ magyar oldalán is megfigyelhetünk. A Gyékényes és Csurgó között, a Lankóci-erdő mellett fekvő, ma Liliomos rétként ismert terület ugyancsak a kockás liliom és a hangyaboglárkák élőhelye. A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó területről hosszú időre visszanyúló kutatási adatok állnak rendelkezésre, amelyek jól mutatják az élőhely átalakulásának következményeit.

A rét kiszáradása, az idegenhonos inváziós aranyvesszők terjedése és a nem megfelelő területhasználat együttesen oda vezetett, hogy a hangyaboglárkák egykori populációja mára a töredékére csökkent. A magyar példa így azt is világossá teszi, milyen gyorsan felborulhat az előbb bemutatott, növényeket, hangyákat és lepkéket összekapcsoló érzékeny rendszer, ha maga a réti élőhely kezd eltűnni.

Egyedi módon óvják a partifecskéket

Hamarosan már maga a Dráva révén láthatjuk meg, mennyire sajátos feltételekre lehet szüksége egy fajnak a fennmaradáshoz. Đelekovec közelében, Libanovecnél egy meredek folyópart előtt állunk meg, amelyet apró üregek százai lyuggatnak. Lakóik ekkorra már nincsenek itt.

A partifecskék (Riparia riparia) vonuló madarak, szeptemberi látogatásunk idején már úton voltak afrikai telelőhelyeik felé. A nyomuk azonban ott maradt a Dráva partfalában.

Ahogy azt megtudjuk, ez a természetesen erodálódó partszakasz Horvátország egyik kiemelkedő partifecske-költőhelye. 2025-ben mintegy 1800 költőpárt számoltak itt. A madarak meredek, frissen kialakult homokos partfalakba vájják járataikat, vagyis fennmaradásukhoz éppen arra van szükségük, hogy a folyó mozogjon, erodáljon és időről időre átformálja a saját partját.

Ha a partot mindenütt stabilizálják, ezzel azokat a természetes, ökológiai szempontból folyamatosan megújuló élőhelyeket jelentő képződményeket is eltüntethetik, amelyekre a fecskéknek szükségük van.

A Dráva magyarországi szakaszán szintén találhatunk hasonló élőhelyet. Heresznyénél emelkedik a folyó fölé a Dráva egyik leglátványosabb képződménye, a heresznyei magaspart, amely egyben fontos, értékes, újra és újra megújuló madárélőhely. Meredek falában a partifecskék mellett gyurgyalagok (Merops apiaster) fészkelnek. Utóbbi Magyarországon fokozottan védett faj, míg a partifecske védett, de jóval kevésbé számít ritkaságnak, mint Horvátországban.

A helyreállítás célja, hogy ismét sekélyebb vízterek, homok- és kavicsszigetek, természetesebb partok és változatos szaporodóhelyek jöhessenek létre, amelyek változatos élőhelyeikkel számos faj megélhetését biztosítják. Vagyis visszaadják a folyónak azt a teret, amelyben újra maga alakíthatja a tájat.

Egy hazai holtág helyreállításán dolgoznak

A Drávát követve végül elérjük azt a pontot, ahol a folyó hosszú útja véget ér. Eszék közelében a Dráva szinte „beleolvad” a Dunába. Csónakból nézzük ezt az egyedi és látványos tájat, amely itt már nem egyetlen meder képét mutatja, hanem mellékágakból, holtágakból, ártéri erdőkből és időszakosan víz alá kerülő területekből álló rendszert képez.

A terepbejárás utolsó napján végül a Duna mentén haladunk tovább. Batinánál (Kiskőszeg), a második világháború egyik súlyos ütközetének emlékművénél egyszerre nyílik ki előttünk a táj és az öt országot összekötő történet. A Duna jobb partján fekvő településnél 1944 novemberében zajlott a batinai csata, ma pedig innen Horvátország, Magyarország és Szerbia határtérségére látunk rá.

A helyszínen arról tájékozódunk, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a folyó túloldalán és az országhatárokon át zajló természetvédelmi beavatkozások. Ahogy kiderül, a jogszabályok és intézkedések összehangolása igazán kihívásokkal teli feladat.

Innen már a magyarországi Bátára vezet az utunk, ahol a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei egy holtág helyreállításán dolgoznak.

A LIFE RESTORE for MDD projekt tervei között a feliszapolódott részek kotrása, egy zsilip felújítása és fenékküszöb kialakítása szerepel. A cél szinte ugyanaz, mint máshol. Helyreállítani a víz és az ártér kapcsolatát, és olyan vizes élőhelyeket megőrizni, amelyek a folyószabályozások és a fokozatos feltöltődés következtében egyre inkább elszakadtak a főmedertől.

Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési szakembere itt egy hazai példán mutatja meg azt a problémát, amellyel az út során újra és újra találkoztunk.

A Báta-holtág helyreállítása egyike a LIFE RESTORE for MDD huszonkilenc beavatkozásának. Utunk végén szemléletesen mutatja meg, hogy egy folyó helyreállítása ritkán ér véget magánál a folyónál. Mellékágak, holtágak, rétek, ártéri erdők, lepkék, halak és partifecskék ugyanannak a rendszernek a részei.

A Mura, a Dráva és végül a Duna pedig összeköti mindazokat a helyszíneket, amelyeket négy nap alatt, öt ország szakembereinek munkáján keresztül láttunk.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.