Sikeres operációt hajtottak végre egy három lábbal született kínai csecsemőn
Pekingi sebészek csütörtökön bejelentették, hogy sikeres operációt hajtottak végre egy „három lábbal” született csecsemőn – jelentette a Reuters.
A felesleges láb valószínűleg egy egy nem kifejlődött ikertestvérhez tartozik, és a kislány hátából nőtt ki. A nyúlvány akadályozta a gyereket a tápanyagfelvételben, ami eltorzította alsó testét.
A kínai médiában hetek óta vezető helyen szerepelnek a 14 hónapos kislány megpróbáltatásai. Csing Csinget édesanyja elhagyta, és márciusban egy pekingi utcán bukkantak rá. Később egy földművélessel foglalkozó nő fogadta örökbe.
A farokszerű nyúlvány eltávolítása egy hat órás műtét volt, melyen négy sebész, három aneszteziológus és négy nővér vett részt. A Reuters beszámolója szerint az operáció zökkenőmentesen ment, a kislány állapota kielégítő. A műtét után a gyerek már hátára tud feküdni, és az orvosok reményei szerint a közeljövőben megtanulhat ülni is. Ha idegrendszere felépül, akkor néhány kisebb sikeres operáció után, egy nap járni is megtanulhat.