A sprintergén és a hosszútávfutók „hiányossága”

Gyors sprint vagy inkább egy nagy lélegzet és kitartás? – teszi fel a német Spiegel Online a kérdést. A kutatások szerint ugyanis az, hogy valaki a rövid vagy a hosszú távokra specializálódik – nos, ez elsősorban a génjeitől függ. Legalábbis erre a következtetésre jutottak ausztrál kutatók, miután háromszáz élsportoló örökítőanyagát megvizsgálták.

A sportolókkal foglalkozó ausztrál tudósok felfedezték ugyanis azt az ACTN3 nevű gént, amely a sportolási képességeket határozza meg az emberben. A génnek azonban két variánsa létezik: az egyiket R-nek nevezték el, és ez nagyobb kitartásra „serkent”. A másik, az X viszont inkább a sprinterek gyorsaságát, robbanékonyságát segíti.

Az eredményekről a New Scientist magazin számolt be, ám az eredeti tanulmány a „The American Journal of Human Genetics”-ben jelent meg. Akárhol is jelent meg a tanulmány, az bizonyos, hogy azok az emberek, akik R-variánssal rendelkeznek, egy aktinin nevű proteint, fehérjét képeznek a testükben, amely az izomrostokban található. Az aktinin „felelős” azért, ha valaki olyan sprintertulajdonságokkal rendelkezik, mint az erő és a gyorsaság. Akinek viszont „csak” az X jutott az ACTN3-ból, az képtelen aktinin-termelésre. Minthogy genetikai állományunk két forrásból – a két szülőnktől – származik, ezért sokan vannak olyanok, akik mindkét variánst magukban hordozzák, és így szintén képesek a fehérje előállítására.

A sydney-i Westmead Gyermekkórház kutatója, Kathryn North vizsgálatai e tekintetben is igen érdekesnek bizonyultak. North több mint 300 kiváló atléta genetikai profilját hasonlította össze egy kontrollcsoport átlagos tagjaiéval. Az eredmény egyértelmű volt: a sprinterek 95 százaléka legalább egy R-variánssal rendelkezett, felük pedig mindkét ágról, vagyis az apai és az anyai génváltozatokból is R-variánst „kapott”. Ez azt jelenti, hogy az élsportoló rövidtávfutók 50 százaléka két R-variánssal rendelkezett.

A sokkal inkább kitartást, mint gyorsaságot igénylő hosszútávfutók esetében kisebb volt az actinin-termelés szerepe: náluk 76 százalék rendelkezett egy, 31 százalék pedig két „kópiával” az R-variánsból. Értelemszerűen ez azt jelenti, hogy a rövid távokra specializálódó sportolóknak mindössze 5 százaléka rendelkezett két X-variánssal, míg a hosszútávfutóknál ez az arány 24 százalék volt.

Ugyanakkor a Spiegel Online megemlíti, hogy nem kell attól tartani, hogy a jövőben csak genetikai tesztek elvégzése után fognak foglalkozni az edzők az ifjú atlétákkal. Ahhoz, hogy egy ember alkalmas legyen a sportolásra, nagyon sok génnek kell összhangban lennie. Ugyanakkor a mostani ausztrál kísérlet igenis segíthet abban, hogy eldöntsék: valaki rövid vagy hosszabb távokra szakosodjon az atlétikán belül.

Kathryn North úgy véli, hogy az aktinin nevű fehérje teszi lehetővé az izmok gyors összehúzódását sprintelésnél. A kutató most állatkísérletekkel próbálja igazolni ezt a hipotézist. Magyar forrásokból egyébként ismert, hogy az aktininnak két változata létezik. Az „alfa-aktinin”: a harántcsíkolt és a szívizomban fordul elő, és úgynevezett kötegelõ fehérje. A béta-aktinin pedig a harántcsíkolt izomban az aktin-filamentumok hosszát szabályozó fehérje.

Az aktin teszi ki az izomfehérjék tömegének egynegyedét. Ezt a proteint magyar kutatók fedezték fel. Nem túlzottan ismert ugyanis Szent-Györgyi Albertről, a Nobel-díjas magyar tudósról, hogy a C-vitamin felfedezése után foglalkozott az izmok felépítésével és működésével, biokémiájával is. Több magyar kutató ért el kiváló eredményeket ezen a területen, így például Szent-Györgyi és Straub F. Brúnó szegedi laboratóriumukban azt tapasztalták, hogy ha elnyújtják az izom összehúzódását, újfajta kivonatot is nyerhetnek, az aktint. Az anyagot Straub F. Brúnó izolálta, majd maga Szent-Györgyi kristályosította ki.