Védőoltás a dohányzás és a kokain-függés ellen
A cambridge-i Xenova Kutatóintézet a közelmúltban olyan vakcinát dolgozott ki, amely hatékony lehet a dohányzás és a kokainfogyasztás megfékezésében.
A kokain és a nikotin egyaránt igen kisméretű molekulák, ezért az immunrendszer nem ismeri fel őket, és ellenanyag (antitest) sem termelődik ellenük. Éppen apró mivoltuk miatt képesek áthatolni az ún. vér-agy gáton, ami egyfajta szűrőként megakadályozza, hogy nagyobb méretű molekulák a keringésből az agyba jussanak – írja a Guardian brit napilap. Hatásukat tehát közvetlenül az agyban fejtik ki, ez vezet a kokain okozta bódulat vagy a nikotinnal kapcsolatos érzetek kialakulásához.
A brit tudósok által kifejlesztett védőoltás lényege, hogy beadása után beindul az ellenanyag-képződés, így mikor nikotin vagy kokain kerül a vérkeringésbe (azaz az illető rágyújt vagy kábítószert használ), a nagyméretű antitestek hozzájuk kötődnek, és ez az ún. komplex már fennakad a vér-agy gát szűrőjén. Ennek következtében elmarad a dohányzás és kokainfogyasztás pszichés függőséget okozó hatása.
A leszokást nem könnyíti meg az oltás
Dr. Campbell Bunce, a Xenova kutatás vezetője, elmondta, hogy a védőoltás nem szünteti meg a leszokással járó kellemetlen tüneteket, így a cigaretta vagy drog utáni kínzó vágyat vagy a depressziót. Mivel azonban a fenti szerek már nem váltják ki a várt hatásokat, a leszokás mellett döntőket segíti az önmegtartóztatásban. Dr. Bunce felvázolta azt a lehetőséget is, hogy a serdülőkorúak megelőző jelleggel részesülhetnének az oltásban, így később nem szoknának rá a dohányzásra ill. kokainhasználatra. Természetesen ez etikai problémákat is felvet.
Az oltóanyag jelenleg kísérleti stádiumban van. Az önkénteseken végzett vizsgálatok kedvező eredményeket hoztak.