Epilepszia elleni gyógyszer a kokainfüggés kezelésében
A vigabatrin nevű epilepszia elleni szer hatására olyan drámai változás következett be kokainfüggő betegek viselkedésében, amihez hasonlót korábban egyetlen gyógyszer sem váltott ki.
A New York Orvostudományi Egyetem szakértői felfedezték, hogy az epilepszia kezelésében alkalmazott vigabatrin nevű szer megszünteti a kokain iránti kínzó vágyat. Az egyetem kutatói nyolc kokainfüggő önkéntest hat héten keresztül naponta kezeltek vigabatrinnal, akik ezután több mint két hónapig nem nyúltak a szer után – számol be róla a Synapse című folyóirat. A vizsgálatot eredetileg 20 fővel kezdték, de tizenketten kiszálltak, mert úgy döntöttek, nem hajlandóak lemondani a kokainról.
Egereknél bevált
A New York Egyetem keretein belül működő Brookhaven Laboratórium kutatója, Stephen Dewey már az 1990-es években felfedezte, hogy a gamma-vinil-GABA, más néven vigabatrin igen hatékony kísérleti állatok kábítószer-kereső magatartásának megszüntetésében. 1998-ban Dewey és Dr. Jonathan Brodie, a New York Orvostudományi Egyetem professzora kimutatták, hogy a szer, melyet az USA-n kívül számos országban epilepszia kezelésére alkalmaznak, gátolja a kokain utáni vágyat állatokban. Ugyanezt a hatást tapasztalták alkohol, nikotin és amfetamin-származékok esetén is. (Az Egyesült Államokban nem használnak vigabatrint az epilepszia kezelésében, mivel hosszú távú – egy éven túli – adagolása mellett az esetek bizonyos százalékában csőlátás alakul ki.)
2002-ben a két tudós egy mexikói drogklinika vezetője, Dr. Emilia Figueroa közreműködésével kis létszámú, 20 fős csoport bevonásával vizsgálatot végzett a vigabatrin emberi kokainfüggésre gyakorolt hatásáról.
A vizsgálatban 20 kokainfüggő személy (19 férfi, 1 nő) vett részt, mindegyikük legalább három, legfeljebb tizenöt éve volt a szer rabja. Az első 10 nap során tizenketten kiszálltak a vizsgálatból, mivel nem kívánták abbahagyni a kokainfogyasztást.
Az önkéntes vizsgálati személyek a gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiában is részesültek, éjszakáikat otthon töltötték, tehát abban a közegben, mely a korábbiakban kiváltotta bennük a kokain utáni heves vágyat.
Megszűnt a kokain utáni vágy
Nyolcan, akik végig részt vettek a hathetes vizsgálatban, elmondták, hogy néhány hét után megszűnt a kokain utáni sóvárgásuk, majd a gyógyszeres kezelés befejezése után 2-3 hónapon keresztül „tiszták” maradtak, és csak ezután nyúltak újra kokain után.
A vizsgálat eredménye felülmúlta a kutatók várakozásait: a vigabatrin hatására olyan drámai változás következett be a betegek viselkedésében, amihez hasonlót korábban egyetlen gyógyszer sem váltott ki.
Vigabatrin hatására nő a gamma-amino-vajsav (GABA) nevű ingerületátvivő anyag mennyisége az agyban, ami csökkenti a kábítószeres eufória kialakulásáért felelős dopamin felszabadulását. Ennek következtében vigabatrin rendszeres alkalmazásával megszüntethető a különböző drogok – elsősorban kokain – utáni kínzó vágy.
Mellékhatásként hízás és fejfájás léphet fel
A vizsgálat során mellékhatásként mindössze álmosság és fejfájás merült fel. Csőlátásról egyetlen vizsgálati alany sem panaszkodott, viszont mindegyikük hízott a kísérlet végére (ami kábítószerfüggők esetében igen pozitív, hiszen a drogok legszembeötlőbb mellékhatása a fogyás).
A kutatók további, nagyobb betegcsoport bevonásával készülő vizsgálat elvégzésére készülnek Mexikóban és az Egyesült Államokban. Felfedezésük remélhetőleg áttörést hoz a kábítószerfüggők jelenleg szélmalomharcnak tűnő gyógyításában.