Az egyéves csecsemőnek is van empátiája
Egy 12 hónapos gyermek már képes mások szándékait, érzelmeit megérteni, és ezt a tudását használja is új helyzetekben.
A 12 hónaposok már képesek korábbi megfigyeléseiket felhasználva megérteni új interakciókat, míg ugyanez az öthónaposokra még nem jellemző – állítják a Yale Egyetem kutatói a Psychological Science folyóirat szeptemberi számában.
Ki a labda barátja, és ki az ellensége?
A kutatók csecsemőket nézéspreferencia vizsgálatnak vetettek alá. Ennek lényege, hogy a gyermeknek két ingert mutatnak, és ha valamelyik ingert tovább nézi, feltételezhető, hogy különbözőnek látja őket. Sőt, a naív pszichológiai kutatások során a gyermek viselkedéséhez mentális állapotot is igyekeznek kapcsolni, azaz például az alapján, hogy melyik ingert nézte hosszabb ideig a csecsemő, igyekeznek következtetéseket is levonni.
A Yale egyetem a kutatói a csecsemőknek először két hét másodperces számítógépes animációsfilmet játszottak le. Az egyikben egy négyszögletes forma segítségére siet egy labdának, hogy feljusson egy hegyre. A másikban egy háromszögletes forma a labdát gátolja a feljutásban.
Az ezt követő tesztfilm során a gyermek láthatta a segítőkész négyszög felé közeledő labdát és a nem olyan készséges háromszög felé guruló labdát. Eközben a kutatók vizsgálták a gyermek szemmozgását.
Már az egyéves is figyel mások érzelmeire
A 12 hónaposok egyértelműen hosszabb ideig nézték a segítőkész tárgy felé közeledő labdás bejátszást, ami a kutatók szerint azt jelzi, hogy a gyermek a korábban látott interakciók alapján el tudta dönteni, hogy a labda számára melyik forma az előnyösebb.
A kísérletet elvégezték öthónaposokkal is, és azt tapasztalták, hogy a kicsik semmiféle különbséget nem tettek a két tesztvideó között, nem voltak preferenciáik.
A gyerekeknek az a képessége, hogy mások szándékait, vágyait, érzelmeit, motívumait megértik, három-öt éves kor körül kezd kifejlődni, ám a kísérlet alátámasztja azt a feltételezést, hogy már az egyéves csecsemők is fokozatosan érdeklődnek mások érzései, szándékai iránt.