Az üzemanyagcellás autóké a jövő
Alig egy héttel az után, hogy a legnagyobb japán riválisa az egekbe magasztalta a "hibrid" (benzin és árammeghajtású) gépkocsik előnyeit, a General Motors saját jövőképével állt a nyilvánosság elé: a végjátékban csak a hidrogén üzemű üzemanyagcellás gépkocsik vesznek majd részt, a hibridek már az előselejtezőn kiesnek.
Az autógyárak az utóbbi időben egyre látványosabb reklámkampányokkal igyekeznek megnyerni a közvéleményt a saját takarékos és környezetbarát technológiájuknak.
A múlt hét csütörtökén a Toyota mutatta be újságíróknak a Prius hibridautó gyártósorát annak bizonyításaként, mennyire olcsón elő lehet azt állítani más nagy szériájú modellek alapelemeinek a felhasználásával. Larry Burns, a GM kutatás-fejlesztési igazgató helyettese szerint viszont a zéró károsanyag kibocsátású üzemanyagcellás (FCV) járművek végső soron elavulttá teszik majd a benzin hibrideket. „Hosszabb távon előre tekintve láthatjuk, hogy a gépjárműveket teljes egészében ki kell vonni a környezetszennyezés problémaköréből” – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek.
A hibrid gépkocsik villanymotorokat és akkumulátorokat használnak a belsőégésű motorok hatékonyságának javítására, de a jármű alapjában véve benzint éget el. A GM eddig mintegy egymilliárd dollárt fektetett be üzemanyag cellák fejlesztésébe, amelyek energiával láthatják el a gépkocsit hajtó villanymotorokat. A technológiát 2010-re tervezi tömegtermelésre éretté tenni, és elsőként szeretne egymillió autót legyártani az új technológiával.
A japán Toyota és Honda gyárak állítottak üzembe elsőként forgalomképes FCV autókat az elmúlt évben, ezek azonban az alacsony példányszám miatt darabonként több millió dollárba kerülnek.
Annak ellenére, hogy kereskedelmi forgalomba hozható hatékonysággal még nem lehet előállítani az FCV járműveket, gyorsítani kell az ipar átállását az új technológiára, mivel rohamos ütemben növekszik az olyan feltörekvő térségek kereslete a hagyományos benzinmotorú gépkocsik iránt, mint például India és Kína. Az olajszükségletüket szinte teljes egészében importból fedező országokban már az FCV gépkocsik térnyerése előtt elő kell segíteni a hagyományos benzinmotorokat háttérbe szorító technológiák alkalmazását.
A GM japán leányvállalataival közösen tartott tokiói bemutatóján számos környezetbarát technológiát ismertetett. Ilyenek például az Isuzu Motor tiszta dízelmotorjai, valamint a Fuji Heavy Industries következő generációs akkumulátorai. A GM az FCV járművek felé vezető átmeneti technológiák jegyében a Suzuki Motorral és a Daewoo Motorral folytatott tőkekooperáció keretében jövőre mutatja be gáz-elektromos hibridjeit.