Küzdelem a mellrák ellen – sétáljon Ön is a rózsaszín Lánchídon!
A daganatos betegségben elhunyt magyar nők több mint 20 százalékának haláláért az emlődaganatok tehetők felelőssé.
A mellrák kockázata azonban tudatos egészségmegőrzés révén nagyban csökkenthető. Az „Egészség hídja” nevet viselő Összefogás Nancy Goodman Brinker volt amerikai nagykövetasszony ajánlására jött létre. Célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Az idei kampány fő célkitűzése a figyelemfelkeltésen túl támogatók toborzása is.
Aggasztóan nagy halálozási arány
A nők daganatos halálozásának 21, 71százalékáért az emlődaganatok tehetők felelőssé, tehát a leggyakoribb női daganattípus a mellrák – mondta el Dr. Jakab Ferencné államtitkár asszony az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumban keddi sajtótájékoztatóján.
Hazánkban 2002-ben 6314 új beteget regisztráltak, és 2234 nő halálát okozta a mellrák, ez más európai országokhoz képest 1, 6-szoros halálozást jelent. Ez az arány tarthatatlan, a jelenlegi helyzet mindenképpen változtatásra szorul.
Mit tehetünk?
A mellrák elleni küzdelem két fő eszköze a kockázat csökkentése illetve a betegség korai kiszűrése. A 2003. évi kampány során mindkettőre különös hangsúlyt fektetnek.
Az emlődaganatok kialakulásának kockázata nagyban csökkenthető tudatos egészségmegőrzés révén. E fogalomkörbe tartozik a dohányzás mellőzése, az egészséges táplálkozás, sok pihenés, rendszeres testmozgás valamint a stressz elkerülése.
A szűrővizsgálatok nagy jelentőségét az adja, hogy ezek segítségével a leginkább veszélyeztetett korcsoportban az önvizsgálat során ki nem tapintható elváltozások is felismerhetők.
Magyarországon minden 45-65 év közötti nő kétévente meghívót kap emlőszűrésre. Eddig a megszólítottak mindössze 42, 55 százaléka jelent meg a szűrésen, ez az arány azonban kevés. Ideális volna elérni a 70 százalékos részvételt.
Rózsaszín séta
Az „Egészség hídja” Összefogás 2003. évi kampánya során a szervezők az ország hat városában várják az érdeklődőket tudományos szimpóziumra és közös sétára: Pécsett okt. 7-én, Szolnokon okt. 11-én, Budapesten okt. 19-én, Győrben nov. 7-én, Szegeden nov. 12-én, Zalaegerszegen nov. 21-én.
A budapesti rendezvény során, október 19-én este 6 órakor az érdeklődők a kampány mellett kiálló művészek, közéleti személyiségek (a teljesség igénye nélkül: Sebestyén Márta, Galambos Erzsi, Oroszlán Szonja, Kertész Zsuzsa, Lévai Katalin) társaságában átsétálnak az erre az alkalomra rózsaszínűre kivilágított Lánchídon.