A cél: felfedni a sejtek DNS-t módosító kémiai folyamatait
Brit genetikai szakértők egy német biotechnológiai céggel együttműködve kísérlik meg feltérképezni azt a sejten belüli vegyi kapcsolórendszert, amely a gének működését szabályozza. Ennek megismerése kulcsszerepet játszhat több rosszindulatú daganatfajta kialakulásának megakadályozásában.
A brit Wellcome Trust Sanger Institute – amely az emberi géntérkép egyharmadát alkotta meg a Human Genom programban – és a német Epigenomics AG az úgynevezett Human Epigenom programban működik együtt: öt éven belül szeretnék azonosítani és katalogizálni ezt a sejten belüli génellenőrző mechanizmust. A britek a programba a DNS-szekvenciálás technológiáját, a német cég a vegyi DNS-változás elemzési módszerét adja.
Miért módosulnak a DNS-szakaszok?
A kutatások a sejt DNS-ének kémiai megváltoztatására irányulnak, olyan változásokra, amelyek módosíthatják DNS-szakaszok, azaz gének működését. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a vegyi úton létrejövő változások kulcsszerepet játszanak a daganatsejtek kialakulásában: a feltételezések szerint vagy úgy, hogy bekapcsolnak olyan géneket, amelyek az ellenőrzés nélküli sejtnövekedést támogatják, vagy úgy, hogy éppen kikapcsolják azokat a géneket, amelyek normális esetben képesek a daganatsejtek elpusztítását elősegíteni.
A genetikai vegyi folyamatok feltérképezése a betegségek biológiai alapjainak jobb megértését ígéri, és korábbi stádiumban teszi lehetővé a kórisme felállítását – vélekedik az Epigenomics vezető tudományos kutatója.
Egy befektetői szemmel is ígéretes biotech cég
Az Epigenomics egyike azon feltörekvő német biotechnológiai cégeknek, amelyeknek az ágazat tőzsdén jegyzett cégeinek 2000 óta tartó értékcsökkenése ellenére sikerült vállalkozási tőkét vonzania. A sokat ígérő biotechnológiai cégek igen népszerűek voltak a befektetők körében a kilencvenes években, részvényeik rohamosan drágultak.
Utóbb azonban, miközben az egész fejlett technológia tőzsdei vonzereje csökkent a világgazdasági lassulás idején, a befektetők ráuntak a biotechnológiai cégekre, mert tudományos eredményeik a túlzó várakozásokhoz képest lassan érnek meg, és többségük profitot sem termel.
Az Epigenomics azonban 21 millió eurót szerzett áprilisban részvénykibocsátással és ezzel 1998-as indulása óta több mint 56 millió eurót gyűjtött. Márciusban a berlini székhelyű cég hároméves, több mint 100 millió euró értékű szerződést kötött a svájci Roche Holding AG-val daganattesztek és terápiák kifejlesztésére.