Két amerikai orvos kapta a kémiai Nobel-díjat

A két amerikai tudós elismerését a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdán jelentette be. A bírálóbizottság megítélése szerint az idei kémiai Nobel-díj két olyan kutatót illet, akiknek a munkássága, felfedezései tisztázták, hogy miként „közlekednek” a különböző sók (az ionok) és a víz és az emberi sejtekben. Pontosabban miként hagyja el a sejtet a víz, és miként lép be oda.

Előrelépés a vese, a szív és az idegrendszer kutatásában

Mindennek óriási a jelentősége a Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárja szerint, hiszen az emberi test 70 százaléka sós vízből áll. A két amerikai felfedezései tisztázták például, hogy miként nyeri vissza a vese az úgynevezett elsődleges vizeletből a vizet. Ugyancsak jelentős a két kémikus munkássága abból a szempontból, hogy megértsük az emberi idegsejtek működését, azt, hogy miként továbbítják a neuronok az elektromos jeleket.

Agre és MacKinnon felfedezései a vese, a szív, az izmok és az idegrendszer betegségeinek kezelésében lehet a későbbiekben döntő jelentőségű.

Az, hogy szervezetünk sejtjei speciális csatornákkal rendelkeznek a víz szállítására, már a 19. század közepén sejthető volt. Ám először Peter Agrénak sikerült 1988-ban olyan membránfehérjéket elkülönítenie, amelyekről egy évvel később sikerült kiderítenie, hogy ezek azok a bizonyos, régóta keresett vízcsatornák, amelyek a sejthártyában (membránban) rejtőznek.

A víz és a kálium útja

Ez a felfedezés egy egész sor új eredményhez vezetett a biokémiai, biofizikai és a genetikai vizsgálatok területén. Elsősorban baktériumok, növények és emlősök kutatásánál vették hasznát Arge felfedezéseinek. Ma már a tudósok képesek arra, hogy egy vízmolekula útját kövessék a sejthártyán (illetve növényeknél a sejtfalon) keresztül. És most már azt is tudják a szakértők, miért csak víz képes áthatolni ezen az akadályon, és más molekula miért nem.

A másik kémiai Nobel-díjas, Roderick MacKinnon az egész tudósvilágot meglepte hasonló jellegű felfedezésével. Ő nem a víz szállítására alkalmas sejthártya-fehérjéket, membránproteineket azonosított, hanem az ugyanitt található olyan képződmények struktúráját tárta fel, amelyek a kálium szállítását teszik lehetővé. Ez a felfedezés 1998-ban történt, s így MacKinnon azon ritka kutatók közé tartozik, akik öt évvel legfontosabb eredményük nyilvánosságra hozatala után a tudományos világ legmagasabb rangú kitüntetésében részesülnek.

A kálium-ioncsatornák megismerése az idegsejtek működésénél fontos, de az izmok esetében is nagyon hasznos eredmények várhatók a vizsgálatoktól. Az idegsejtekben nagyon gyorsan nyitódnak-csukódnak az ioncsatornák, ezek teszik lehetővé az idegi impulzusok továbbvitelét sejtről sejtre.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a felfedezések kapcsán megjegyzi, hogy a Nobel-díjat immár olyan biokémikusok kapták, akik atomi szinten vizsgálják az élettani folyamatokat. Mindez a biokémia óriási léptékű fejlődését mutatja a német lap elemzői szerint.

A felfedezők életrajza

Peter Agre 1949-ben született a Minnesota állambeli Northfield településén. Orovosi doktorátusát a Johns Hopkins University School of Medicine-ben szerezte, Baltimore-ban, szintén Amerikában. Agre jelenleg a biokémia és az orvostudományok professzora ugyanezen az egyetemen.

Roderick MacKinnon, 47 éves, Burlingtonban, Boston mellett nőtt fel. 1982-ben szerzett orvostudományi doktorátust a Tufts Medical Schoolban, szintén Bostonban, az USA-ban. Jelenleg a molekuláris neurobiológia és biofozika professzora a New York-i The Rockefeller University-n.