Az összetört szív anatómiája
A California Egyetem kutatói kimutatták, hogy a személyes elutasítás olyan változásokat hoz létre az agyban, mintha az illető kalapáccsal rácsapna az ujjára.
Naomi Eisenberger és Dr. Matthew Lieberman funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatok (fMRI) segítségével végzett tanulmányukat a Science legutóbbi számában tették közzé.
A kutatók azt a feltételezést kívánták ellenőrizni, mely szerint az agy hasonlóképpen reagál a lelki fájdalomra, mint a testire. Ennek érdekében fMRI-vel vizsgálták 17 egyetemi hallgató agyát, miközben azok számítógépes játékot játszottak.
A számítógépes játék lényege az volt, hogy három figura labdát dobál egymásnak. A játékosok közül kettőt a számítógép irányít, a harmadikkal a kísérleti alany játszik. Az alanyoknak viszont azt mondták, hogy a másik két figurát is ember irányítja.
A kísérlet három szakaszból állt. Az elsőben azt mondták a résztvevőknek, hogy bizonyos „technikai okokból” egyelőre nem kapcsolódhatnak be a játékba, ezért csak nézőként lehetnek jelen. A második szakaszban ők is játszhattak, a harmadik szakaszban azonban a másik két játékos kirekesztette az alanyokat a labdázásból, azaz nem dobták nekik a labdát.
A szociális fájdalom a fizikaihoz hasonló képzetet kelt
A kutatók azt tapasztalták, hogy a kísérlet harmadik szakaszában az elülső cinguláris agykéreg és a jobb prefrontalis kéreg vérkeringése egyaránt fokozódott. Minél aktívabb volt azonban a prefrontalis kéreg, annál kisebb mértékű vérkeringést mértek a cingularis kéregben, ami arra utal, hogy a két terület gátló kapcsolatban áll egymással.
Az elülső cinguláris agykéreg elsődleges kapcsolatban áll a fizikai fájdalmakat szállító pályákkal, a prefrontalis kéreg pedig a fájdalom és egyéb kellemetlen érzetek szabályozásáért, az érzelmekről való gondolkodásért felelős.
Ez azt jelenti, hogy a szociális kirekesztés, elutasítás valódi fizikai fájdalomhoz hasonló érzetet képes kiváltani az agyban.
Érdekes jelenség, hogy a kísérlet első szakaszában, amikor az alanyok ki voltak ugyan rekesztve a játékból, de ők ezt nem érzékelték a rosszindulat megnyilvánulásának, a prefrontalis kéreg nem aktiválódott, ami arra utal, hogy amikor nem tudatosul az elutasítás, nem aktiválódik a szabályozó rendszer sem.