Ferenc, Hajnalka2024. október 04., péntek
Tudomány

Túlerőben az immunrendszer? – harc az influenza ellen

2003.10.22.Admin
National Geographic Magyarország

Újabb kutatási eredmények alapján leküzdhetővé válhatnak a legmakacsabb influenzavírus-fertőzések és talán a napjainkban méltán rettegett SARS (atípusos tüdőgyulladás) is.

Az Imperial College London kutatói influenza-A vírussal fertőzött egereken vizsgálják az immunrendszer szabályozásának lehetőségeit a gyógyulás megkönnyítése érdekében.

Korábbi tanulmányokból kiderül, hogy az immunrendszer influenzafertőzés esetén néha több kárt okoz, mint hasznot. Amennyiben ugyanis túlságosan hevesen reagál, hátráltatja a gyógyulást, extrém esetben pedig a szervezet ellen fordulhat, ami akár halálos is lehet. Így az egyébként csupán kellemetlen tüneteket okozó vírusok végzetesnek bizonyulhatnak.

A legundokabb influenzavírus

Az influenzavírusoknak három alosztálya létezik (A; B és C), melyek közül a legagresszívebb az A-vírus. Amellett, hogy makacs fertőzést hoz létre, különösen nagy a mutációs (genetikai átalakulásra való) hajlandósága. A kutatók tehát folyamatos versenyfutásban vannak, mire kifejlesztenek egy gyógyszert az influenza-A vírus elpusztítására, kialakul egy újabb mutáns, ami érzéketlen a szer hatásaival szemben.

1919-ben az influenza-A vírus világméretű járványt váltott ki, mely során összesen 20 millióan vesztették életüket. Sok tudós attól tart, hogy egy ehhez hasonló járvány bármikor kitörhet, és meglehet, hogy a jelenleg rendelkezésükre álló gyógyszerek nem lesznek elégségesek a megfékezésére.

Ennek ismeretében nyilvánvaló előnyökkel jár, ha a vírus elpusztítása mellett a végzetes hatások kialakításában fontos szerepet játszó immunrendszer befolyásolására is hangsúlyt fektetnek.

Hogyan küzd az immunrendszer?

Amikor az influenzavírus a szervezetbe kerül, kettős immunválaszt hoz létre. A vérben keringő T-sejtek felismerik a vírusokat, és megkezdik azok elpusztítását; majd a B-sejtek ellenanyagot termelnek, ami megakadályozza, hogy a jövőben azonos fertőzés érhesse a szervezetet.

A T-sejtek nagy mennyiségű citokint (gyulladásos reakciót létrehozó jelzőmolekulát) termelnek, amelyek a fertőzés színhelyére vonzzák és aktiválják a fertőzés leküzdésében segédkező gyulladásos sejteket.

Ez azonban káros is lehet. Influenzafertőzés során ugyanis a T-sejtek gyakran „túlzásba viszik a dolgot”, és valóságos citokinzáport zúdítanak a szervezetre. Ilyenkor előfordulhat, hogy túlságosan sok gyulladásos sejt vándorol a légutakba, és megakadályozza az oxigén vérbe jutását.

A megoldás

Dr. Tracy Hussell, az Imperial College London kutatója munkatársaival együtt kifejlesztett egy módszert a „megvadult” T-sejtek megfékezésére. Felismerték, hogy az OX40 nevű molekula gátlásával a T-sejtek gyorsabban elhagyják a fertőzés helyét, és így megelőzhető a kóros sejtfelhalmozódás a légutakban.

Az OX40 azt az üzenetet közli a T-sejtekkel, hogy maradjanak a tüdőkben, azonban mivel folyamatosan érkeznek újabb sejtek, erre nincs szükség. Az OX40 molekula gátlásával A T-sejtek gyorsabban elhagyják a tüdőt, viszont elegendő immunológiai védelmet hagynak hátra.

Az egerek jól vannak

Az OX40 gátlása az OX40:Ig nevű szerrel valósítható meg. Az egérkísérlet során az e szerrel kezelt állatok meggyógyultak. A kezelés a fertőzés kezdetén és a betegség későbbi stádiumaiban is hatékonynak bizonyult.

Dr. Hussell szerint a szer hatékony lehet az influenza mellett minden olyan betegség kezelésében, mely során a T-sejtes gyulladás dominál. Alkalmazásával új remény nyílhat az asztma, hörghurut, tüdőgyulladás, sőt, akár a SARS kezelésében is.

További kutatásokra van szükség, mielőtt az OX40:Ig hatását embereken is vizsgálni kezdenék. Az átütő sikerek mellett is kiemelten fontos a vírus elpusztítására szolgáló készítmények alkalmazása és fejlesztése is.

Hozzászólások

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Több mint két és félezer éves rejtély megoldását találták meg, kiderült, miként is jön létre a tárgyak összedörzsölése hatására a sztatikus elektromosság.

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Életünk igen jelentős részét székhez kötve töltjük, ez pedig rendkívül egészségtelen, és sok betegséghez hozzájárul.

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az évszakok változásai az emberben is mérhető változásokkal járnak, és távolról sem csak a hangulatban.

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

A vírusok eredetét nem ismerjük, három felvetés is létezik a kialakulásukkal kapcsolatban.

Egyre sósabbá válik a Balaton

Egyre sósabbá válik a Balaton

Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, néhány évtizeden belül átalakulhat a tó élővilága.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket