A rákból fel lehet gyógyulni, de támogatók kellenek hozzá
Tiszta helyzetlátással, megfelelő hozzáálással el lehet indulni a rákból való gyógyulás útján, de az út nehéz és ehhez megfelelő segítők kellenek.
Megkezdődött a Magyar Rákellenes Liga által szervezett önkéntes-képző tanfolyam, ahol daganatos betegek lelki támogatásáról tart előadást szociális munkás, orvos, klinikai pszichológus, lelkész, lelkigondozó.
A hat alkalomból álló sorozat első előadására negyvenketten jöttek el, amelyen a betegség teremtette új helyzetet mutatta be Dr. Farkas Elekné, az Országos Onkológiai Intézet szociális munkása, a betegek szakavatott segítője.
Előadásában kiemelte, hogy a rákbetegség társadalmi megítélése igen rossz: a hosszú szenvedéssel és a halállal kapcsolják össze és tabutémaként kezelik. Legtöbbször a beteg munkahelyén mindjárt azt gondolják, hogy ezután nem lehet rá építeni. Annak ellenére, hogy a rákból sokan meggyógyulnak, a beteg szégyenbetegségnek fogja fel, míg a szívinfarktust szinte dicsőséges betegségként tűnik fel, hiszen az úgy szólván menedzserbetegség.
A tumoros beteg nem ritkán stigmának, bélyegnek éli meg a betegségét, úgy érzi, mindenki róla beszél, az élet igazságtalan vele. Megnehezíti a gyógyulást, hogy megfelelő ismeretek hiányában a beteg fantáziál és teljesen hamis rémképek között hánykódik, nem bízik a hivatalos orvosi kezelésben.
Újabb és újabb drága készítmények vásárlása lelkiismeretfurdalást okoz, mivel úgy érzi, hogy ezzel feléli a család pénzét. Eközben a beteg agresszivitással vagy visszavonulással védekezik, az emberek kerülni kezdik, magányos lesz. A beteget a családja gyakran még jobban belenyomja betegségébe azáltal, hogy elveszik eddigi feladatait, gondolván, hogy megkímélik őt.
Mindezek a hibák sokszor akkor is előjönnek, ha némi ismeretek vannak is a betegségről, ugyanis ez a helyzet ennek ellenére is kivétel nélkül mindenkit teljesen felkészületlenül ér. Először a beteg nem akarja elhinni, aztán összeomlik, örökkévalóságnak éli meg a műtétig tartó napokat, a műtét kapcsán számos helyzetet megalázónak érez, mindeközben bűntudata is van. A betegek mindemellett szörnyű történeteket hallanak, amelyeket sematizálnak és téves következtetéseket vonnak le belőlük saját helyzetükre vonatkoztatva.
Tiszta helyzetlátással, jó megbeszéléssel, megfelelő hozzáállás kialakításával viszont el lehet indulni a gyógyulás útján. Ebben akar segíteni a Magyar Rákellenes Liga, ezért indította el a lelki segítségnyújtásról szóló tanfolyamot. A tanfolyam helyszíne: az Országos Onkológiai Intézet földszinti tükörterme. A tanfolyam időpontja: hétfőn és szerdán délután 16-tól 19 óráig. A következő találkozást Dr. Búza Patrik klinikai pszichológus vezeti, a lelkigondozásról lesz szó.