Ellenszer nélküli halálos vírust fejlesztett ki egy amerikai tudós

Halálos, minden eddig ismert gyógymódnak ellenálló vírust fejlesztett ki egy amerikai tudós.
Mint a La Derniere Heure című belga lap beszámolt róla pénteki számában, a St-Louis-i egyetem egyik kutatója, Mark Buller – egyébként az amerikai fegyveres erők megbízásából – a himlővírusnak egy olyan mutációját állította elő, amelyet eddig nem ismertek. Az új vírust egereken próbálták ki, s az eredmény elborzasztó: bár a kísérleti állatokat előbb beoltották az ismert himlőfajták ellen, majd még egy nagyon erős vírusölő szert is kaptak, mindannyian elpusztultak.
A kísérletek következő szakaszában Buller és munkatársai a szarvasmarhákat pusztító himlővírus mutációját akarják kifejleszteni, az egereken már kipróbált módszer alapján. Itt már valóban „élesben” mennek majd a dolgok: míg ugyanis az egereken jelentkező himlő – legalábbis tudásunk jelenlegi állása szerint – nem terjed át az emberekre, a szarvasmarháknál pusztító vírusok már átléphetik a háziállatokat az embertől elválasztó korlátokat.
Buller kutatásai persze nem az emberiség elpusztítását célozzák, sőt hivatalosan ennek épp az ellenkezője a cél: a hadsereg azért bízta meg ezekkel a kísérletekkel, hogy felkészüljenek terroristák esetleges akcióira. Ismert, hogy az Egyesült Államokban két évvel ezelőtt milyen pánikot váltott ki (és több ember halálát okozta) máig ismeretlen tettesek anthrax-támadása. Az amerikai hadsereg szeretné tudni, adott esetben milyen biológiai fegyverekkel, veszélyforrásokkal kellene megküzdenie. Ez azonban nem változtat azon, hogy ha egy ilyen új vírus esetleg kiszabadul a laboratóriumok zárt világából, óriási pusztítást végezhet…