Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Tudomány

Az éhező fakír esete az egészségüggyel

2003.11.26.Admin
National Geographic Magyarország

Egy indiai remete alaposan feladta a leckét az orvosoknak. A több mint hetvenéves Prahlad Jani állítása szerint évtizedek óta egyáltalán nem evett és nem ivott, ám ennek ellenére kiváló egészségnek örvend.

Prahlad Jani az indiai Mehsana körzetében született és nevelkedett. Elmondása szerint nyolcéves korában egy istennő megáldotta, és azóta barlangokban él. Életét Ambaji istennő szolgálatának szentelte, ennek megfelelően tűzvörös szárihoz hasonló ruhában jár, orrkarikát és karpereceket visel, haját pedig karmazsinszínű virágok ékesítik. Homlokán piros „tika” látható, mely a férjezett hindu asszonyok hagyományos megkülönböztető jele. Követői az idős férfit mataji-nak, istennőnek szólítják.

Igazán különlegessé azonban az teszi, hogy állítása szerint évtizedek óta nem vett magához semmiféle táplálékot vagy folyadékot.

A vizsgálati fogság

A közelmúltban a szent ember, más néven fakír tíz napot töltött a Sterling Kórházban, a nyugat-indiai Ahmedabad városban. Az intézmény igazgatóhelyettese, Dr. Dinesh Desai beszámolt arról, hogy ebben az időszakban Mr. Jani nem fogyasztott semmit, és vizeletet valamint székletet sem ürített. Orvosai szerint szellemi és fizikai állapota kielégítő.

A legtöbben néhány hétig vagyunk képesek táplálék nélkül életben maradni, eközben szervezetünk saját zsír- és fehérjetartalékát emészti fel. Az átlagos ember azonban három-négy nap alatt meghal víz nélkül.

A kórházi tartózkodás során a fakír egy speciális kórteremben lakott, melyben a vécékagylót elreteszelték, és folyamatos videofelvételt készítettek. Állításának igazolása érdekében Mr. Jani belegyezett, hogy a tíz nap során nem mosakszik. Mindössze száz milliliter vizet adtak neki minden nap, hogy a száját kiöblíthesse, ezt miután kiköpte, mércével ellátott edényben fogták fel, így ellenőrizve, hogy nem ivott a folyadékból.

Dr. Desai beszámolt arról, hogy számos vizsgálatot végeztek, és mindegyik arra utalt, hogy a remete testének működése nem különbözik a többi emberétől. Megfigyelték azonban, hogy bár nem került víz a szervezetébe, a vesékben mégiscsak kiválasztódott egy kevéske vizelet, amely aztán a húgyhólyag falán keresztül újra felszívódott. A vizsgálat végén az orvosok szerint nem volt rosszabb Mr. Jani állapota, csupán a testsúlya csökkent valamelyest.

A rejtélyes lyuk

Prahlad Jani azt állítja, hogy azért képes évtizedek óta táplálék és folyadék nélkül élni, mert egy lyuk van a szájpadlásán, és az ezen átszűrődő víz tartja őt életben. Egyik követője szerint a szent ember sohasem volt beteg, és még hosszú évekig képes így élni.

Az orvosok azt mondják, nem képesek igazolni azt, hogy a fakír valóban nem evett és ivott évtizedeken keresztül, tíznapos vizsgálata azonban meggyőző bizonyítékkal szolgált szervezetének emberfeletti szívósságát illetően. A jövőben valószínűleg további vizsgálatokat fognak végezni, hogy megfejtsék a misztikus rejtélyt, melyet Prahlad Jani jelent számukra.

Hozzászólások

Magyar kutatók készítettek 3D-modelleket a kutyák agyáról

Magyar kutatók készítettek 3D-modelleket a kutyák agyáról

Digitalizált koponyák alapján rekonstruálták az ELTE és a Kaposvári Egyetem kutatói 24 kutyafajta és 4 vadon élő farkasféle agyát - tájékoztatta az ELTE az MTI-t.

A Yellowstone értékes alapanyagot adott az őslakosoknak

A Yellowstone értékes alapanyagot adott az őslakosoknak

A Yellowstone vulkánját leginkább csak a gejzírjeiről vagy a pusztító kitöréssel fenyegető rémhírekből ismerjük, holott egészen kézzel fogható és hasznos dolgokat is adott.

Milyen szerepük van a vadászpókoknak az almakártevők irtásában?

Milyen szerepük van a vadászpókoknak az almakártevők irtásában?

A pókok az almaültetvények lombkoronájában a leggyakoribb és legnagyobb fajszámban előforduló nagytestű ízeltlábú ragadozók közé tartoznak.

Lezajlott a mintagyűjtő manőver a Bennu kisbolygón

Lezajlott a mintagyűjtő manőver a Bennu kisbolygón

A NASA OSIRIS-REx űrszondája a tervek szerint hajtotta végre a szükséges lépéseket, de csak néhány nap múlva derül ki, hogy elegendő mintát tudott-e venni.

Magányos, apró bolygót találtak a Tejútrendszerben

Magányos, apró bolygót találtak a Tejútrendszerben

Nem minden bolygó kering csillagok körül: egyes objektumok idővel kilökődnek a csillagközi térbe.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket